Velem szalad, s a végtelenbe tart,
ütemtelen vasára sistereg
a pőre talp, pirosra égett kisgyerek
megint visít, és messze még a part,
a sátorokba összerótt vaságy,
ahogy magára húz a régi vágy,
csak ott lehetni újra pár napot
akár a szélzavart kis állatok
örök zsivajba’ lenni, gondtalan;
vonatkerékütembe rázom önmagam,
velem szalad, időtlenül velem,
s megint zsebemre ring a sípzsineg,
a bőrszerű ülésre izzadt pestinek
de messze volt a táguló jelen,
és ottmaradt a múltban, ott maradt
a szikrakékre festett ég alatt
csodáival, gyereknek lenni már
bennem szakadt; a víz, a csend, a nyár,
s ti táborok, ti messzi táborok…
vonatkerékzenékbe zárva elforog
15 hozzászólás
Szia aLéb! 🙂
A címeket mindig kiválóan eltalálod, fantáziadúsak, fantáziát mozgatnak. Ez is olyan.
Gyűrűzik bennem az egyetlen érzékszervtől induló, a legmesszemenőbb érzetekig ható mondanivaló, amit magam is át tudok élni, mert a múlt nem annyira múlt.
Ma nehezebb gyereknek lenni, de azért akadnak olyan felnőttek, akik továbbviszik (még ha más néven is) azokat a messzi táborokat.
Hogy hány fecske van, azt nem számoltam, de azért néhányan igyekeznek nyarat csinálni. Mások ezek a nyarak, felhősebbek, gondterheltebbek. Nekem is fáj, hogy kiszakadt belőlem egy darab.
Versed arra ösztönöz, hogy még többet nosztalgiázzak, mert ez erőt is ad a folytatáshoz.
Szomorkás a vers, de jó itt újra gyereknek lenni. Mindent megteszek azért, hogy ha a fürdővíz ment is, a gyerek maradjon. 🙂 (Ez félig-meddig idézet volt, méghozzá tőled. 🙂
Költészeted követendő, tanulandó, de ezzel nem mondtam újat. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kankalin, a cím része a versnek, ezt én így gondolom (valamikor, a tanulmányaim során, a cím definíciója azt az írás szerves részének fogalmazta meg).
Köszönöm, hogy elgondolkodtatott a vers, örülök, ha ezt érezted a verset olvasva. Úgy gondolom, ami jó (volt), azt meg kell őriznünk :-).
aLéb
Kankalin, a cím része a versnek, ezt én így gondolom (valamikor, a tanulmányaim során, a cím definíciója azt az írás szerves részének fogalmazta meg).
Köszönöm, hogy elgondolkodtatott a vers, örülök, ha ezt érezted a verset olvasva. Úgy gondolom, ami jó (volt), azt meg kell őriznünk :-).
aLéb
Mindenki így tanulta, de kevesen tudják megtenni, hogy már a címnél ennyire lebilincselik az olvasót. Erre próbáltam utalni. 🙂
… és igen. A jót mindig meg kell őrizni, bármiről is legyen szó, de nem csak őrizni kell, hanem továbbadni, hogy szebb legyen általa a világ. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Igazad van, Kankalin, valóban; meg kell mutatni, tovább kell adni :-).
aLéb
Szia aléb!
Kicsit belezakatoltam én is a gondolatodba, s bár a nyár nekem néha túl komoly volt, mégis végigkísérte ez az ütem gyermekségem szép utazásait!
Mint ahogy az ablakon meredtem ki akkoriban a futó tájra, várva az út végén, az állomáson a vonat ajtó mögött lelt szebb világot, úgy éreztem magad a sorokba veszve 🙂
Nosztalogtam a nyaralásos, kirándulásos, vagy csak ingázós nyugodt órákba is…
Köszönöm!
Gabe
Én köszönöm, hogy olvastál!
aLéb
Olvastam, jó lett.
Ágnes
Kösz, Ágnes.
aLéb
már a címe is. felhívja magára a figyelmet. van egy sajátságos hangulata. tetszetős vers. szeretettel
Köszönöm, hogy olvastad, Andy :-).
aLéb
aLéb… "jujjháteeeez" 🙂 visszazötyögtetett az emlékek birodalmába /ma mindenki nosztalgikus, úgy tűnik az eddig olvasott versekből/
Úgyis tudod, hogy tetszett 😉
Hanga
Hanga, nagy örömmel láttalak.
aLéb
…és velünk zakatol a múlt, velünk kattognak az emlékek, ifjúságunk tovatűnő képeit bámulva az ablakból…
grat
leslie
Köszönöm, leslie.
aLéb