Én úgy élek, ahogy kedvem tartja:
Szándékom nem szennyezi bűn,
S’ szemem nem vakítja csillogás,
De testem mégis megtöri saját szavát,
Fél a szabadságtól, s attól, ami vele jár.
Ellenáll. Rácsokon a lélek felülszáll,
De testében becsapja önmagát.
Egy célt szab meg: egy lázadást,
Egy örökké tartó önös vitatkozást.
A vágy tiszta, s' ez egy közös szál,
De áthágni erővel, egy bevésetett eszmén:
Nem képes, nem képes már!
Harmat ébreszti a reggelt: egy napnak vége már,
Ma a fény újjá ébred: de hitet nem formál.
Testben a lélek már hurrikán: körül-körül halad,
Elsöpör jót és rosszat: neki mindegy már.
Nem messze tőle egy madár száll: szabadságának oda már.
Később a lélek visszavág: tisztán lát, nem, nem fél már,s odavág
Erejét s’ hitét bevetve erős már: immáron nincs számára akadály.
2 hozzászólás
T.c.
Jó, jó!
Csak így tovább! (vagy még jobban)
A.í.: Faddi Tamás
Szia!
Érdekesen elmélkedsz.Egyenlőre ennyi.Írjál még aztán megismerlek,egyenlőre azt látom,h a szabad akarat nem is annyira szabad nálad.A testben a lélek ha hurrikán abból semmi jó nem születik.A lélek a középpont ahoz kellene igazodnunk akkor lennénk harmóniában testben lélekben.A versedben egy gyönyörűséget találtam. "Harmat ébreszti a reggelt" .Ez nagyon-nagyon szép.
Szeretettel üdv:hova