Szégyen
nincs fa, mely örömmel viselné el
rothadó gyümölcseit bő ágain
nincs ember, ki álmos kedvvel
kínokban változtatná meg álmait
hurokba zárt lélek
repeszti szét
dohszagú börtönének
celláját
életre ítélt ember
követel üvöltve
bocsánatot
megváltást
2005.10.13.
1 hozzászólás
A versed hangulata most igen jellemző rám. Olyan undorom van mostanság… De ezt a versedre jó értelemben gondoltam. Szóval nekem tetszik.
Kellemes ünnepeket!