Szívem üzent, amidőn a szemednek időztem a mélyén.
Zajjal tört utat érzésforrás csörgedez érként.
Ezt követően a vonzalom édes csermelye csak nőtt.
Rejtett érzés – mint patak – áradatával utat tört.
Elragadó vágy sodra folyóként fut tova, messzebb.
Lágyan hömpölygő folyam engem már nem eresztett.
Elvesztem végleg szerelem tengerre kiérvén.
Most a katarzis nagyvize áztat utamnak a végén.
5 hozzászólás
Kedves Rhytom!
Kellemes vers. Egyedül az zavart egy kicsit, hogy a szerelem szó többször szerepel.
Jobb lenne, ha rejtenéd. A címéből és az akrisztikonból úgyis kiderül.
Az öt csillagot akkor is megérdemli. Gratulálok.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Először is köszönöm szépen a figyelmedet! Elgondolkodtam azon amit mondtál és teljesen igazat adok neked. Hiába a hölgyekben rejlő finomság az ilyen apró, de fontos részletek irányába sokkal jobban kiterjed.
szép, de a -szerelem- sejtetve tán többet adott volna, de ettől függetlenül jó volt nálad járni.
Kedves Andrea!
Megköszönve figyelmedet elismerem, hogy az általad említett direktség, amely férfi mivoltomból adódik, valóban jelen van a sorok közt.
Szia Rhytom! 🙂
Ez telitalálat. Talán acím az, amit javítanék (Vízrajz). Csak azért, hogy idő előtt ne derüljön ki, miről is szólnak a sorok. A sorkezdők így is rulkodnak. 🙂
Nagyon tetszik a vers, semmit nem javítanék.
Szeretettel: Kankalin