Papír-fecniket visz a szél,
száz felé tépett szavak,
most már semmit nem érnek.
Ostobán karcolt betűk,
esélyt latolgatva terültek szét,
kérték, várták a reményt,
óhajtották a boldogság ízét,
most elrepíti őket a fuvallat.
Bátortalan lépteim képei ők,
egy álmodott vágy romjai,
s nem kell hozzá forgószél,
legyen minden néma, kopár,
összedőlt egy gyenge pillanatban
megálmodott csoda-világ.
Vidd szél messzire a fecniket,
talán akad még remény maradék,
s mikor a bátortalan árnyék,
új fényre, új rajongásra lel,
újabb jegyzet más ábrándot ígér.
8 hozzászólás
Hát biz' vagyunk így időnként!
De fő az optimizmus a remény és a holnap fazékjában!:)
(ez csak szójáték!:))
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Hát igen ez fránya való-világ…
Szeretettel láttalak. Tünde
Kedves Tünde!
Néha fontos volt nekünk, amit messze vitt a szél, s lehet, hogy még visszasodorja egy részét, de már csak darabokban. Mégis lehet, hogy épp a lényeget hozza majd, fecnidarabokon… 🙂
Ölellek: pipacs 🙂
Hát, lehet… de tovább lépni talán jobb!
Szeretettel láttalak: Tünde
Drága Tünde!
Igazat adok itt lenn Pipacsnak, szebben én sem tudnám megfogalmazni amit a versedről gondolok. Még annyi, minden csalódásban idővel ott rejlik majd a szép is.
szeretettel-panka
Köszönöm szavaid drága Panka!
Szeretettel láttalak: Tünde
Kedves Tünde!
Hadd vigye a régi fecniket, majd íródnak újak…
Szeretettel gratulálok szép versedhez, Judit
Drága Judit!
Kiragadtad a lényeget!!! Vigye csak a szél el a széttépett fecniket, lesz helyette másik…
Talán szebb, jobb…
Szeretettel láttalak: Tünde