Itt hagyott engem csendben
Engem a kedvem,
S most kedvetlen tengem
E randa zöld gennyben,
Melynek unalom lett neve,
S melytől engem meg ember
Nem menthet, míg tengem.
Csak tengem, lélegzem,
Nem teszek semmit,
Éppen csak annyit,
Hogy ne fájjon testem,
Ha már a lelkem ily üres,
Az unalom magába szív.
Tanulhatnék csendben,
Anyámék Érden,
De megunnám menten
Azt is mint mindent,
Öt perc játék, másik öt zene,
Mit tegyen az ember, ha nem tudja hol a helye?
Nem segít semmi, nem húz ki senki,
Nem ment meg a kedvem, itt hagyott csendben,
S az unalom gennye magába folyt engem…
1 hozzászólás
A szójáték-szerű verskezdet játékosabb mondanivalót igér, azonban csalódnunk kell, mert a vers végkicsengése szomorú, lemondó.
Remélem, azóta már megjött a segítség, és ez csak a múlt képe. Mindenkinek megvan a helye (és a feladata) a világban, csak meg kell találni!