Tengerkék szemedben elmerülnék végleg,
Álmaim legmélyén csakis Érted égek.
Legyél Te az álmom, Te legyél csak, kérlek,
Egyetlen szótól meg is hallnék Érted.
Ám e nyugvó tenger vad hullámmá csaphat,
Eltakarva fényét az éltető Napnak,
Vörös szikrát szül, mi a szívekbe hatol,
Zúg: ki rám kezet emel, halállal lakol.
Folyóból egy csepp vizet miért törlöd fel?
Madárnak daláért miért szólsz ököllel?
Védelmező Angyalt, menedéket kértem,
Nem haragból támadó, vad ostromgépet.
Lásd így elkergeted azt, ki barátként néz,
Így lett keserű könny, mi egykor édes méz.
Tengerkék szemed így zár végleg magába,
De szabadság helyett, a társas magányba…