Fény törése szobrok romjain,
hús-alabástromba farag a kín,
s ünnepelnek a halvány lidércek;
énekelnek neked, mégsem érted.
Tekereg a kígyó felfelé lábamon;
érzem szorít, mar, mégis hagyom.
Talán így tanít a nagy, égi öreg;
engedem, hogy fájjon, folyjon a régi heg.
A kicsöppenő savó jelzi léptemet,
hogy utánam csaholhasson számtalan földi eb;
csak űznek, űznek, rám kiáltanak:
hordágyra fektetnék minden vágyamat…