sötét tintaként
fröccsen rám az éj
s mesél, mesél a nagy paca
menj már menj haza
te bolondos vén ablakos,
nem vagy te senki
csak csatakos
könnyektől maszatos
átlátszó ablaküveg
nincs már neked se szived
se lelked csak hamuban porladó
álmodó szavak tartanak egybe
visznek a hegybe
hogy majd ott legyen
nyugtalan nyugtod
ne bátsd a napot és a holdat,
tudják ők hogy hol vagy
még lejjeb lenne helyed
a völgy sarában
út porában
hogy taposson rád minden utazó,
mosson el az olvadó hó
hogy törpe léted
hangyányi méreg
kelyhévé váljon
és ne is látsszon e tájon
hogy voltál valaha
– mint hitted –
az éj szikrányi csillaga
2 hozzászólás
Ez nagyon tetszett, nem tudom megmondani, miért, de nagyon-nagyon jó 🙂
Hanga
Kedves Hanga : Köszönöm ! Hidd el én sem tudom mi a jó benne, de így kellett leírnom.
Kedves Aysa és Hajcihő! Higgyétek el a csekély értelmű itt csak én lehetek ! Bevallom, nagyon nagyon régen jártam iskolába, verset viszont kb 2 éve kezdtem irogatni. Öszönösen, nem tudatosan írok, amiért többször és többféle kritikát kptam már. A központozást mint az írás egyfajta eszközét ma sem értem igazán, a mi irodalmi óráinkon anno erről szó sem esett. Az eddigi kritikusaim magyarázták nekem így is, meg annak ellentéteként úgy is. Megpróbáltam irodalmi könyvekben is megnézni, de nem találtam egyértelműnek egyik magyarázatot sem. Így aztán, ha van kedvetek, nagyon örülnék neki, ha valaki világos, egyértelmű választ adna erre a kérdésre nekem. Köszönöm, ha segítetek ! Köszönöm az elismertést is, kicsit erősítette, a béka feneke alatti önbizalmamat. Az egészben csak egy a baj: szeretek írni !
szeretettel : fefo