Szótlan az éj, mily csendesen lép felém
homályának szelíd hajnali ködén,
s álmatag partjain néhaiságom
tűnik fel az ölelt, harmatos tájon.
Mint idő az időtlenségben kövül
meg árnyam, miközben a hűs szél elül
szállongó ködén, s kanyargó csermelyén
a múltnak szótlanságok intnek' felém.
Míg előttem már tűnik az éj arca,
csak sejtés homályán koppan az utca
köve, mint amikor az ember felnéz
a ködök alól, s jól tudja, mily' nehéz
meglelni időt az időtlenségben,
amikor szólítja őt az idegen
félsz, nem látván, milyen lesz a letisztult
holnap, min áthull hűs csendeken a múlt.
3 hozzászólás
Kedves Zoltán!
"Míg előttem már tűnik az éj arca,
Az egész egynagyon szépen átélt sejtés,gondolat,
érzés
Az idö minden megfoghatatlan titkai,amin egy egész
élet nem elég,hogy megértsk!
Nagyon jó hasonlatok…
az éj és a reggel mérikcskélik röpke életünkben
az idöt!
Ma,holnap,holnapután…forognak´az idö kerekei
Igazi ihlettel átítatott írásodra gartulálok!
Szép napot:sailor
Kedves sailor!
Hálásan köszönöm jöttödet, s olvasásodat!
Remélem jól vagy, s rendben telnek napjaid!
Vigyázzatok magatokra és egymásra a messze
távolban!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót és szépeket!
Zoltán Kaposvárról!
"Mint idő az időtlenségben kövül
meg árnyam, miközben a hűs szél elül
szállongó ködén, s kanyargó csermelyén
a múltnak szótlanságok intnek' felém"
minden sor tele ihlettel!
Tele átélésel!
Gondolataid az idö határait kutatják
Szép estét:sailor