Elegem van a tudatlan emberekből
Akik nem értenek, éreznek, csak úgy tesznek.
Dobálóznak a szavakkal gyermetegül,
Hozzád vágják, hogy: ”Hiányzol, szeretlek!”
Mondják nem félve a felelősségtől
Elhitetik veled, majd eltűnnek.
A hazug szavakkal maradsz egyedül
Miket elhittél, hisz remélted szívből jönnek.
De persze mind üres ígéret volt csak.
Társ nélkül megint előtted a szakadék,
Hogy érezd az élet súlyát, a gondokat,
És hogy újra feltedd a kérdést: Miért?
Ilyenkor újra nyomorultnak érzem magam
Nem tudok semmit, talán változnom kellene.
Eltörölnék mindent, hogy ne állják utam,
Megtenném ha ahhoz elég erőm lenne.
Falhoz vágnám a gyönyörű képeket
Melyek számomra oly sokat jelentenek.
Azt kívánnám pokolba az érzésekkel,
Hadd éljek végre halott lélekkel.
5 hozzászólás
Megrázó, de nagyon! De másfelől pedig megértelek. Tetszett!
Nagyon jó, és igaz is, köszönöm.
– Én köszönöm. 🙂
– Próbálok most éppen valami vidámat összehozni, hogy ne mindig elvont témájú legyen a dolog. De valahogy elég nehezen megy. :O
Vidámat írni azthiszem kicsit nehezebb is (nem mintha szakértő lennék ilyen ügyekben :)).
Nagyon jól teszed, hogy kiírod a sebzett érzéseket!
De azt azért ne hagyd, hogy meghaljon a lelked!
Szeretettel: Falevél
Ui.: Mikor teszel fel új verset?
Kíváncsian várom, merre tart a lelked! 🙂