Mennydörgéstől zengett
feketén az égbolt,
sötétlő felhőkkel
szinte földig hajolt.
Szélháton nyargalva
viharfiát küldte,
szegény táj reszketett,
villámait nyögte.
Csattogó haraggal
zord csatáját vívta,
elborult szeméből
esőkönnyét sírta.
Vágtatott robogva,
vadul és gorombán,
pusztulás maradt csak
gyilkos lába nyomán.
Könyörtelen hévvel
kitombolta magát,
dörmögve, morogva
szedte sátorfáját.
2 hozzászólás
A vihar ilyen, süvít, tombol, pusztít, és huss odébb áll, maga mögött hagyva a pusztítást.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Nagyon köszönöm!
Szeretettel, Judit