Mint szikra a nyári száraz tarlóra,
Úgy pattant rá e gyarlóra,
A tehetség parányi fénye,
S ettől megremegett egész lénye!
Hangos zúgás lett úrrá gondolatain rögtön,
S magát hamarabb találta lenn a földön,
Mint az égben, ahová vágyott,
De odáig el sem látott…
A hangzavarban egy mély levegőt vett,
Valaki felkiáltott,
Aztán csend lett.
Csend mélységes csend, mint a sírnál,
De még így sem hallaná senki, ha sírnál!
Megvillant a tűz lángja,
Meglobbant még egyszer,
S kihunyt a drága,
Kihunyt, mint már több ezerszer…
Fel sem fogják oly sokan
Hogy mit jelent az pontosan,
Hogy isteni szikra tölti el
S a lelke erre fölfigyel,
S zakatolva zúgva tart,
Mert most beszélni akart!
S jegyzi, írja szüntelen,
Szavait, mely bűntelen,
Igazságot közvetít,
És bajodban ő segít!
Hát becsüld meg a szikrát nagyon,
Mert csak egy lehetőséged vagyon,
Arra hogy megmutasd, ami benned él,
S hadd vigye el hátán a szél,
Hogy mit gondolsz a világról,
Vagy épp a dombon növő virágról!
Hát becsüld meg okosan,
Mert elszalasztják túl sokan…
3 hozzászólás
Valóban, a talentumot meg kell becsülni. Jó a versed. Gratulálok: Colhicum
Szia!
A képesség, a tehetség, ha hirtelen jön, lehet ilyen letaglózó, én inkább a nem várt események leírását vélem felfedezni ebben a versben. Szerencse? Lehet az is ilyen. A méltatlanok bizony elszalasztják. Jó a versed!
Ismerem az érzést, nagyon eltaláltad! Ez a versed nagyon tetszik, bár még néhol mintha megbotlottál volna. Nem baj, az isteni szikra tényleg benned van, csak olvass és írj sokat és állandóan! Ez tetszett, gratulálok!;)
Üdv.: FWS