NEGYEDIK FEJEZET
Niilo és Joel az utolsó vizsgáikhoz közeledtek. Elhatározták, hogy a diplomaosztójukat egy közös kirándulással ünneplik meg. Izlandra szerettek volna utazni és onnan Grönlandra. Mindkettőjüket érdekelte az ottani kultúra és Joelt az építészete kifejezetten. Niilo pedig nagyon jó lehetőségnek tartotta, hogy különleges fotókat készítsen, valamint ezekhez érdekes anyagokat gyűjtsön.
Elmesélték szüleiknek a tervüket, de Joel édesapja már nem vállalta az utat, hiszen idősebb korára tekintettel nehéznek és hosszúnak találta. Rasmus, viszont úgy gondolta, hogy elmegy velük, legalább vigyáz rájuk. Így a kávézót távollétük alatt Joel szülei vezették tovább. Izlandon, Hella városában foglaltak előre szállást egy családi panzióban. A sikeres diplomaosztójuk után várakozásokkal tele indultak északi útjukra.
Izland vulkáni szigetország, ami az Atlanti – óceán északi részén fekszik, Grönland és Skócia közötti területen. A szigeten rengeteg vulkán és kráter található. A legismertebb vulkánja a Hekla. A temérdek gejzír miatt, a melegvíz és a fűtés könnyen megoldható. A lávapadok mentén felfedezhetőek csodálatos vízesések. A sziget felszínének egy részét jégtakaró borítja, ez Európa legnagyobb összefüggő jégmezője. A partvonalait fjordok teszik változatossá.
A községek legnagyobb részben a tengerpart közelében épültek ki, mivel a sziget belseje már nehezen lakható, kopár vidék. A világ legészakibb fővárosa Reykjavík.
Ősszel és tél elején, itt is gyakran megfigyelhető az északifény. Tulajdonképpen két évszak van a tél és a nyár. A téli időszakban szinte pár óra erejéig van világos és ez is csak a déli órákban. Nyáron pedig hosszúak a nappalok és éjszaka is csak szürkület tapasztalható.
Hella községe, mezőgazdaságra épülő település, ám barlangjairól híres. Nevét a folyó melletti barlangokról kapta. Izland rejtett világának is szokták nevezni. Valószínűsítik, hogy a letelepedés kezdetén ír szerzetesek éltek ott. Titokzatos, ősi faragványokat fedeztek fel a falain, gyö-nyörű keresztekkel és nevekkel. Pár kilométerrel lejjebb a folyón igazi látványosságot nyújt az egyik lenyűgöző vízesés. Szintén a közelben található a Hekla nevű híres vulkán is.
Megérkezésükkor a panziót vezető házaspár fogadta őket egy – egy kupica pálinkával. Nagyon kedvesek és közvetlenek voltak velük. Később megmutatták a szobájukat, ahol kényelmesen el tudtak helyezkedni mindhárman.
A földszinten külön éttermet és társalkodó helyiségeket alakítottak ki. Rövid pihenő után, mindjárt mehettek ebédelni, ahol a helyi jellegzetes ételek választéka várta őket. A panzió tulajdonos nője Isla, mosolyogva sürgött – forgott az étterem asztalai körül.
Arttu, a férje ez idő alatt a szánhúzó kutyáiknak adott enni és velük foglalatoskodott. Itt mindenkinek van vagy motoros szán, vagy kutyaszán, de akár mindkettő is. A kutyaszán lényege, hogy váza könnyű és erős legyen, két, illetve négy fős kivitelben készülnek.
Általában Szibériai husky, vagy Alaszkai malamut, husky kutyákat használnak szánhúzóknak.
Gyönyörű, nagyon okos állatok, kiválóan ismerik a terepet és sötétségben is könnyen célba érnek. A husky kutyák egyik különlegessége, hogy csodálatos kék szemük van, bár előfordulnak barnás szeműek is. Ezek a fantasztikus kutyák, nagyon önálló döntéseket képesek hozni, ám igazi csapatjátékosok is egyben.
Ők látják az ember körüli energia mezőt. Így az érzelmek, gondolatok az emberi lélek tisztasága és szeretete rögtön megmutatkozik előttük és a reakciójuk ennek megfelelő. Az a kutya, illetve bármely állat, amelyik beteg különösképpen keresi az olyan ember közelségét, akinek tiszta és erőteljes az energia kisugárzása, hiszen ez gyógyítólag hat rájuk.
Az állatoknak csak lelkük és testük van, szellemük nincs, ahogyan a növényeknek sem. Elhalásukat követően a légkörben feltisztulnak, majd feloldódnak. Ezután rögtön új életmintát találva, újra testet öltenek. Nincs köztes lét számukra, mivel öntudatlanul követik a természet törvényét és fajonként szaporodnak.
Ebéd után Rasmusék elsétáltak a város központjába, hogy szétnézzenek és vásároljanak még egy – két holmit. A beszerzéssel végezve bementek a bolt melletti kávézóba.
A pultnál volt kiszolgálás. Megrendeltek három teát és sütiket hozzá, majd leültek az egyik asztalhoz. Kellemes, hangulatos kis helynek tűnt, alig akadt már üres asztal. Többnyire turistáknak látszottak, akik szintén nem rég érkezhettek. A hangfoszlányok erre utaltak.
A pultos lány fiatal és igen gyönyörű, ragyogó fekete szeme, hosszú fekete haja sokakat elbűvölt. Niilo és Joel is nehezen tudott másra koncentrálni. Rasmus csak mosolygott rajtuk. A lányon látszott, hogy megszokta a flörtölő hangnemet és nem vette komolyan.
– Valódi szépség, festeni sem lehetne szebbet – szólalt meg Joel.
– Igen, ide majd jövünk még – folytatta Niilo és kacsintott egyet barátjára.
– Ej, ej fiatalság, bár meg kell mondjam tényleg lenyűgöző és nagyon kedves – szólalt meg Rasmus is.
A lány Niiloval felvette a szemkontaktust.
– Úgy látom te vagy a nyerő – mondta Joel mosolyogva.
– Talán, majd meglátjuk – válaszolta Niilo.
Indulni akartak, hogy a pulthoz visszavigyék a teás csészét, amikor egy helyi robosztus alkatú fickó lépett be nagy hanggal.
– Na szép jónapot mindenkinek! – kiáltotta be a kávézóba hetykén.
A vendégek odafordultak volt, aki motyogott az orra alatt valamit, de többen csendben maradtak és visszafordultak az asztalukhoz.
– Szépségem kérem a szokásosat – és nem igazán vett vissza a hangerejéből.
– Jól van Vilho, mindjárt – válaszolta a lány.
A mellettük lévő asztaltól áthallatszott a beszélgetés és csendben figyelték Rasmusék.
– Ki lehet ez a beképzelt majom? – kérdezte az egyik.
– A helyi nagy csávó – válaszolta a másik.
– Miért, mert izomkolosszus? – kérdezett vissza.
– Nem azért, hanem mert évek óta nem akadt kihívója a kutyaszánhúzó versenyen. Minden évben ő nyeri biztos előnnyel – válaszolta.
– Az igen! Na majd most meglátjuk, emberére akadt – mondta az egyik férfi.
– Csak óvatosan, nem szabad konfliktusba keveredni vele, bár mindent el szokott követni, hogy ez megtörténjen. Akit csak lehet, addig megfélemlít, vagy összeveri. Ha egyik sem, akkor a kutyáikkal csinál valamit, már ilyen is volt.
– Ez, hogy lehet? Hagyják? Miért nem zárják ki a versenyből?
– Ahhoz okos, nem tudják rábizonyítani. Mindig úgy intézi a balhéit, hogy jogos legyen a verés. Most terepszemlére jött, hogy megnézze kit tart igazi ellenfélnek. Minden nap itt van és felméri a helyzetet.
– Igazán ráférne már akkor, hogy ő is pofára essen.
– Többnyire ugyanazok az indulók és ismerik, tartanak tőle. Igazából a második és harmadik helyért folyik a verseny.
– Ezt a piszokságot!
Rasmusék megdöbbenve hallgatták a beszélgetésüket.
– Még jó, hogy mi nem azért jöttünk – szólalt meg halkan Rasmus.
– Az nem olyan biztos – válaszolta Niilo, miközben barátjára nézett.
– Egyetértek, még úgy sem vettünk részt ilyenen – folytatta kaján mosollyal az arcán Joel.
– Na, nem! Felejtsétek el, szó sem lehet róla! Hallottátok…!
– Igen, és pont ezért kaptam hozzá kedvet – folytatta Niilo.
– Megtiltom, mindkettőtöknek! – parancsolt rájuk Rasmus.
– Ugyan, ne félts minket – mondta Joel és megnyugtatóan fogta meg karját.
– Na elég ebből! Menjünk innen, – szólt Rasmus és felállt az asztaltól.
Niilo visszavitte a tálcát kifelé menet a pulthoz.
– Köszönjük szépen, igazán finom volt – mondta a pultos lánynak és jelentőség teljesen nézett rá, aki viszonozta a nézését.
– Turisták? – vetette oda félvállról nekik Vilho.
– Igen – válaszolta nyugodtan Rasmus, de rá sem nézett, majd nyitotta az ajtót, hogy elhagyja a helyiséget.
– Városi ficsúrok – mondta lenéző gúnyos hangnemben Vilho.
Joel, már éppen visszaakart szólni, amikor Rasmus megfogta és kitessékelte maga előtt az ajtón.
– Nem kell a balé értsétek meg! Hagyjátok! – parancsolt rájuk Rasmus.
– Igaza van. Joel, ha részt akarunk venni a versenyen fel kell készülnünk úgy, hogy ne keltsünk feltűnést – szólalt meg Niilo.
– Jól van, de legszívesebben bemostam volna neki egyet – válaszolta Joel.
– Hallottad…! Pont ezt akarja – mondta Niilo.
– Verjétek ki a fejetekből ezt a kutyaszánhúzó versenyt, hallani sem akarok róla – folytatta Rasmus féltően.
A két fiú csak csendben nézett egymásra. A panzióba visszaérve, azonban elkezdtek érdeklődni a verseny időpontjáról és lehetőségeiről.
– Mit gondoltok ti, ez nem úgy megy. A kutyákkal össze kell szoknotok és még kutyátok sincs. A pályát meg kell ismernetek, begyakorolni – mondta Rasmus.
– Van időnk bőven a versenyig, csak olyan valakit kell találni, akinek van kutyája, de valamilyen oknál fogva most nem indul – válaszolta Niilo.
– Á…, látom, hogy hiába beszélek – mondta Rasmus és legyintett a kezével.
A két fiú mosolygott, jó kalandnak tartották kipróbálni. Nem igazán a nyeremény miatt, csak az élmény kedvéért.
Másnap reggel egy korukbéli fiatal srác segédkezett a felszolgálásnál, meg is lepődtek.
– Mi történt? Csak nincs valami baj a tulajdonosokkal? – érdeklődött Rasmus.
– Ja, nem én a fia vagyok Kasper – mutatkozott be.
– Ők elmentek feltölteni az árúkészletet, én és a feleségem Lotta, itt lakunk a szomszédban, gyakran átjövünk segíteni nekik – folytatta a férfi.
– Értem. Örülünk, hogy megismerhettünk – mondta, majd mindhárman bemutatkoztak.
– Kasper, tudnál segíteni abban nekünk, hogy szeretnénk reszt venni a kutyaszánhúzó versenyen. Csak kezdők vagyunk és kutyánk sincs – mondta nevetve Niilo.
– Most ugye csak viccelsz velem? – kérdezett vissza elkerekedett szemekkel.
– Nem, komolyan gondoltuk, nem az eredmény miatt, csak a kalandért – válaszolta Joel meggyőző hangon.
– Ez kalandnak túl veszélyes! Pláne így, hogy tapasztalatlanok vagytok – hívta fel a figyelmüket határozott hangsúllyal.
– Tudsz esetleg valakit, aki felkészít minket? – folytatta a kérdezősködést Joel.
Kasper kérdően nézett Rasmusra, mert látta rajta, hogy ő sem helyesli.
– Én már mindent megpróbáltam, de hajthatatlanok – mondta Rasmus, széttárt kezekkel.
– Kasper, te nem indulsz? – kérdezte Niilo.
– Én nem, tőlem távol áll az efféle kaland – válaszolta nagyon komoly arccal.
– Láttuk a kutyáitokat, igen csak csodás példányok – fűzte hozzá Joel.
– Igen, az apám hobbija. Ő még mai napig edzi a kutyákat, de korára való tekintettel már nem indul. Gyermekként próbálta velem megszerettetni, de ez nem az én műfajom. Beszéljetek vele – válaszolta.
– Köszönjük szépen – mondták a fiúk szinte egyszerre felvidult szemekkel.
2 hozzászólás
Jó kis kihívás a fiúknak ez a kutyaszánhúzó verseny, ami nyilván eszükbe se jut, ha nem futnak össze ezzel a nagyképű Vilhoval, na meg valószínűleg szerepet játszik a szépséges pultos hölgy, aki előtt jó színben akarnak feltűnni.
Olvasmányos rész volt.
Tetszéssel és szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita! Nagyon szépen köszönöm, az érdeklődő olvasásodat és kedves szavaidat! Szeretettel Edit