E világ nélküled csak álom.
Másnak pénz, hírnév és hatalom,
s szerelem, születés és ajándék,
megannyi boldog dolog e földön,
de nékem mindez többé nem öröm.
Nélküled csak álmodom e világot.
Minden való, mi oly széles volt eddig,
mint a Duna egyik parttól a másikig,
elfolyt vizével együtt messze,
ismeretlen lélek-tengerbe;
s nyomai életem korának,
mind, mi idáig volt,
jövőm honának álom-sírjában elbomolt.
Hisz nélküled csak álmodom a világot,
könnyeim patakját, s szenvedéseim kútját,
s a valótlanság tárt kapuját.
Álmodom fönn a kerek holdat,
lenn a tóba merült csillagokat.
Álmodom szellemem rejtett zugát.
Nélküled csak álom e világ.
Álmodom a napot fénylő nyarakon.
Álmodom a tengert dühöngőn, haragvón.
álmodom az ételt, mit számba veszek,
s a bort, mellyel emléket szentelek.
Álmodom örömöm, valóm, dühöm.
Nélküled csak álmodom e képtelen,
összetört tükrű szellemem, mi éjeken
fosztogatja oly rövid életem.
Nélküled csak álmodom Jézust a keresztfán,
s Júdás csókja is illúzió volt csupán.
Megcsalt hiányod, ó, valóságod – képzelet,
álmomban szívem kamrájába rejtelek.
S álom volt nélküled az összes háború,
a vesztes, a győztes, a derű s a ború.
S álom az a pók ott szemben a falon,
s álom a képzelet honába zárt álom.
Mennék én, lépdelnék aranyfüvű mezőn,
ezüsttóban úsznék, s hullna gyémánt eső.
S koldulnám minden szavam forintról forintra,
elkölteném mind egy adag valóra.
Élnék én, ennék, innék, aludnék, kelnék…
De nem tudok! Mert nélküled minden álomkép.
Álom még az is, ha felvágom eremet,
s álomként látom folyni alkonyszín véremet.
S ez az álom, mit hiányod okoz
csak foszt és üt és öl és tép.
S hogy álmodni szellemem most is ép?
Hogy születtem s vagyok – álmodtam rég.
5 hozzászólás
Kedves Davey! E bánatos vers nagyon szépre, nagyon szomorúra sikeredett, szíved minden fájdalmát beletette. Szívből gratulálok! Nagyon Jó lett! (Már hiányoltalak!)
Szia Davey, mostanában kevés új verset teszel fel, de erre a versre megérte várni! Annyira csodálatosan szomorúan szép!
Gyönyörű képek, nem is tudom mit mondjak. Nagyon-nagyon tetszett!
Az alábbi sorok megérintették a lelkemet:
"Nélküled csak álmodom e képtelen,
összetört tükrű szellemem, mi éjeken
fosztogatja oly rövid életem"
"Álom még az is, ha felvágom eremet,
s álomként látom folyni alkonyszín véremet"
"Hogy születtem s vagyok – álmodtam rég"
jössz az Irodalmi estre?
Szia!
Nagyon szép vers!
Rozália
Köszönöm szépen az elismerő szavakat!
Davey! Azt hiszem, sokkot kaptam… Ez gyönyörű, eszméletlen. Annyi minden van benne: vallás, háború, szerelem, fájdalom, öngyilkosság… Mindent érintesz vele, de legjobban a szívemet! 🙂 Nagyon-nagyon köszönöm az élményt! Még biztos fogom olvasni! Szeretettel:Andika