Velem együtt fut
lelkes iramban az út,
lombok közt
megtört fények,
gyorsan változó táj,
és a pázsitban megbújó
ezernyi élet.
Élvezem a száguldást,
elbűvöl a
hirtelen felbukkanó
látvány,
egy facsoport
együtt, mégis szomorú
magányban, árván,
mintha a gyökerüket feloldó
csodát várnák.
Ha fa lennék,
örökre a földhöz láncolva,
búsan nézném,
ahogy emberek haladnak
előttem az úton,
és lassan eltűnnek a látóhatár
számomra ismeretlen
végén.
Egész hosszú faéletemet
tölteném azzal,
hogy magam elé képzelem
a világot,
amelyben sohasem
élhetek,
aztán
esős délutánokon elsiratnám
a földhözragadt
elmúlt éveket.
10 hozzászólás
Kedves Boszika!
Érdekes "fafejjel" végiggondolni az életet, a világot köbejárni. Nagyon jó a befejezés, számunkra, emberek számár is elgondolkodtató.
Szeretettel: Kata
Köszönöm Kata! 🙂
Kedves Boszika!
Nagyon jó szabadvers, erről már én is akartam írni, de megelőztél. 🙂
Tetszik, hogy nem tömted teli elcsépelt rímekkel. Hajrá! 🙂
Üdv,
A.
Köszi Andi, azért Te is írj a témáról egy verset, szívesen olvasnám…. 🙂
Szia Boszi!
"Fa leszek, ha fának vagy virága…" erre asszociáltam egyből:-)
Meséled a verseidet, és ez nekem mindenkinél, aki így tesz, nagyon tetszik. Ez egy csodálatos képesség, így verselni. Tudtad? Szépen írsz, bizony!:-)
Szeretettel:Selanne
Köszönöm Selanne!
A Te véleményed valamiért fontos nekem. 🙂 Talán a szavaidból áradó bölcsesség miatt. De lehet, hogy túl patetikus vagyok.
nézd el nekem.
szeretettel. boszika
Tetszik a versed hangulata, és ahogy szépen vezetsz a mondanivaló felé, ami azért üt is egyet a végén… az ember továbbgondolja:)
Üdv: Évi
köszönöm Évike! 🙂
szeretettel. boszika
Kedves Boszika! Hihetetlen szépet alkottál. Tetszett azonosulásod, ahogyan végig vezeted a faélted. Szeretetettel Éva
Köszönöm Éva! 🙂
szeretettel.boszi