Alatta zöld ruhája mára sárga,
lehullt a part alatti kis csapásra,
befedte már padunk, hiába véste
neved belé a nyári est szikéje.
Az ágaik között az őszi szél jár,
eső szitálja át, keríti mély sár,
madár se járja már, a csend ölelve
borul fölé, akárha rá figyelne.
Az éjszakára bús ködök takarják,
lepik lopózva el patakja partját,
s a víz locsogva csordogál csak egyre,
teríti illatát a tölgyesekre.
Az új tavaszra várnak ácsorogva,
de álmaik csupán a tél motozza.
2 hozzászólás
Kedves Imre!
Megfogott kissé borús,fájó hangulata!
“befedte már padunk, hiába véste
neved belé a nyári est szikéje.”
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Köszönöm megtisztelő véleményed.