A papucsállatka szaporodási szokásai

(Válasz féle Myrthriller cikkére:-)

Mielőtt még bárki valami obszcén dologra gondolna, esetleg tudományos értekezésre, közlöm. A cím csak figyelemfelkeltés. Jelentése amúgy sem törvényszerűen az, mint aminek hangzik, ugyanis szaporodhat például a környezetünkben az oxigént adó fák száma. Csak ültetni kell. Földbe. Szaporodhat a sikereket elérő sportolók száma, csak több gyereket kell … megfelelő edzésben tartani. Sok minden szaporodhat, és nem feltétlenül jelent ez a szó egy bizonyos cselekvést.

De térjünk vissza a papucshoz. Sima papucshoz, mint jelzőhöz, nem, mint reggeli elengedhetetlen segédeszközhöz. Bár bizonyos hölgyek szerint valóban elengedhetetlen reggeli segédeszköz. Most ne állatozzunk, illetve ne általánosítsunk.

Papucs lesz-e egy férfiből, ha párja vagy felesége kedvéért megtesz valamit? Kérés nélkül. A férfiak szerint, ha kérés nélkül teszi, akkor figyelmes, vagy szerelmes, esetleg pénzt kap érte. Ha kérésre teszi, akkor csak simán rendes. Ha viszont utasításra teszi, no, akkor papucs.

Különböző korú férfiak, különböző cselekedetek alapján tartanak valakit papucsnak. Vannak azonban általánosan elfogadott jellemzők. Például, aki munka után visszautasítja a sörözést a kollégákkal, az papucs. Aki hazafelé bevásárol, vagy elmegy a gyerekért az óvodába, iskolába, az is papucs. Eszükbe sem jut az, hogy az illető talán szeret vásárolni, (köztudott, hogy kevés férfi szeret, és tud vásárolni) vagy szereti a gyerekeit, netán a feleség másik szakban dolgozik, s nincs, aki hazahozza a csemetéket. Érdekes, régóta együtt élő házaspároknál természetesebb, hogy a férfi besegít a házimunkába, a fiatalabb korosztálynál viszont elvárás és ütközési pont is egyben. A fiatalasszony elvárja a segítséget, a fiú pedig ragaszkodik a kiszolgáláshoz.

Évtizedekkel ezelőtt a férfiak voltak a ház urai, és a nőknek más szerep jutott, ők nem rendelkeztek önálló keresettel. Ám a normális házasságban a nő munkája, amit otthon végzett, meg volt becsülve. A gyereknevelés jó kezekben volt. Jutott rá idő, és elég figyelem. És fegyelmezés is, ha kellett. Ma nem lehet fegyelmezni, mert rögtön feljelentik a szülőt. Ma miért van annyi gond a gyerekekkel? Nem bennük van a hiba, hiszen tisztán indulnak. Tartalmat a felnőttektől kapnak. Ma is, csak a tartalom változott.

Manapság teljesen normálisnak tűnik, ha egy nő napközben a munkahelyén, mint alkalmazott, délután otthon, mint anya, és este, mint feleség kell, hogy maximálisan teljesítsen. Ezt várják a férfiak. Ezt a mintát hozták otthonról, de elfelejtik, hogy akkor még a nők nem dolgoztak. Ma viszont munkahelyük van, és így már elég nehéz munka mellett mindezt megvalósítani. Csoda, ha a lányok ebből nem kérnek? No, de ők sem mind angyalok, mert mit is kérnek, mit keresnek a fiúban? Jól fizető állása legyen, de legyen mindig otthon. Legyen érzelmes, őszinte, de ha kell, legyen kemény, férfias.

Ellentmondásos elvárások. Valami furcsa, kifacsart eszményképet kerget mindkét nem. Olyasmit keresnek, ami nincs. Nem megismerni akarják a másikat, hanem megtalálni, vagy kialakítani belőle azt a személyt, akit elképzeltek. Mindezt persze úgy, hogy saját maga nem akar kicsit sem változni. Valahol érthető, hogy törekszik megőrizni a személyiségét, de akkor miért akad ki rajta, ha a másik is ugyanezt szeretné?

Ideig, óráig a jó kapcsolat reményében mindkét fél eljátssza a neki szánt szerepet. Amikor már nem megy tovább, akkor történik a szakítás. Nem célom az általánosítás, és nem védem egyik nemet sem, nem mindenki ilyen, és ahogyan a házassághoz, úgy a kapcsolat elromlásához is két ember kell, de mintha valami ilyesmi lenne a háttérben, hiszen egyre több a válás, sőt a magányos ember. Egyre később házasodnak, vállalnak gyereket a párok. Sok esetben pedig nem is házasodnak, csak összeköltöznek, mondván, hogy a házasság csak egy papír. Attól nem függhet, hogy jól, vagy rosszul választottak. Valamit azonban így végérvényesen kizárnak az életükből. A szertartást. Az ünnepet. Az ünneplés lehetőségét. Pedig ha megfigyeljük, az életben sok jó dolognak éppen ez adja meg a lényegét. Nem arról van szó, hogy például csak a házassági évfordulón vegyünk virágot, és nem arról, hogy kötelező. Azért vegyünk, mert örömet akarunk vele szerezni, és azért is, mert amit cserébe kapunk, nekünk is jólesik. Tévhit, hogy aki virágot vesz a feleségének, az papucs. Vagy csak azért vesz, mert valami rosszat tett, és egyfajta elterelő hadműveletről van szó.

A hétköznapok szürkeségében is megtehetjük, hogy kedveskedünk valami aprósággal a másiknak. Az ünnep viszont attól lehet az, hogy ettől különlegesebbé tesszük azt a napot. Ki nem szeret ajándékot kapni? Ki utálja a szó szerint kellemes meglepetéseket? Ki tartaná papucsnak, vagy cselédnek a másikat, ha az a másik kedveskedik neki valamivel? Az a baj, hogy nagyon sokan inkább mások véleményére adnak, és egyre kevésbé annak a szavára, akit tulajdonképpen élete végéig választott. Vagy éppen itt a gond? Nem élete végéig? Csak nem arra gondolt, hogy „egy ideig jó lesz”, esetleg arra, hogy „majd meglátjuk, ha nem jön össze, akkor váltunk”?

Akkor ezek így hártyavékony kapcsolatok. Az a szó pedig, hogy papucs, ma már szinte nem jelent semmit. Antik. Van helyette ezer más. Hogy mi? Az legfőképpen rajtunk múlik.