A három nő
Ma testetlen akartam lenni. Beáztatom magamat a falak közé és olvadok, mint papír. Szürkén csillogok, ronggyá ázok, mint az éjjel. Nick Cave szól, végighallgatom a slágeres reszelt hang zenéjét. Nem tanultam kvantumfizikát, de igazából embertant vagy erkölcstant sem. Nem tudom, meddig ér el egy meg egy óra a térben. Ugyan, kinek kellene az évődésem rólad a zuhany alatt? Újratöltöm álmaimat.
Fiókom, mint Wendy Darlingé. Nevem? Esti Kornélia. Wendy Darling. Elisa Day. Ma azt kéne kitalálnom, ki vagyok és hol élek. Segíts nekem rejtvényt fejteni! Ha megmutatom a könyveimet, mit látsz? Ha elmesélem, mit hallgatok, mit látsz? Ha elmondom, miként élek, mit látsz?
Testemet vagy lelkemet kéred?
Egyszer írtam egy verset – Kaleidoszkóp vagyok. Szétszedem magam, mint legót az ötéves és megrágom a Barbie rózsaszín műanyag cipőjét, hogy meglássam…
Mit is?
***
Elisa Day búsan vándorolt az utcán, kopogott cipő, mint a naplemente. Remegett a cigi a kezében, megállt, az olajfoltokat nézte a járdán. Taposta önmagát.
Esti Kornélia vörös, szemei bennragadtak egy álomba. Minden hatvan feletti bácsi egy „De szép vörös!” felkiáltással sétál el mellette, büszkén hasít végig fekete kalapjában a Szabadsághíd mellett. Igazi sikkes nőnek érzi magát, siet lovagjához, miközben az közeli kávézóból vett cappuccinót kortyolgatja.
Wendy nehéz eset. Ő mindig kivétel volt a maga módját. Imádott teliholdat nézni, pedig nem volt szerelmes. Szürrealista verseket írt, meg a sellőkről álmodott és álmában kedvenc íróival társalgott.
Elisa Day felébredt a férfi mellett. Korán volt, túl korán és sötét. Minden éjjel fázott és rosszul aludt el az idegen férfi ágyában. Még a gyógyszerek sem tudtak mit segíteni. A kettejük légzését furcsa volt megszokni… Elisa, drága Elisa, annyiszor mondták neked, milyen vonzó vagy! A reggeli török kávé és gránátalma. Búcsúpuszi a rácsajtó előtt.
Esti Kornélia már megtanulta, hogyan kell szépen kortyolgatni a bort. Milyen jó is az élet, ha van valaki, akivel a szennyes politikáról ugyanaz a véleményetek! A Chopin noktürnök csendesre ringatták az éj és nappal átmenetét.
Wendy Darlingnak mindig bűntudata volt, sokáig fennmarad és későn kel fel. De hisz oly szép az éj, és oly sok a titok! Annyi kimondatlan, leíratlan szó van, de hiába… ha valaki napokig egyedül van, csak színekben tud beszélni, elfogynak az italok is, és nem marad más csak a szürke tócsa a járdán, amit Wendy az ablakon látott. Kihajolva szívta el a cigarettáját. Wendy, Wendy… – szidta magát.
***
Elisa megígéri nem fog félni a testétől. Szavakkal írja teli magát, kívül-belül. Egy szakadt rongy vagy lélek… vagy egy kettévágott szó, egy név.
Kornélia belátja, sokat kell még tanulnia és összeraknia magából. A fények mindig segítenek…s
Wendy pedig csak vállat vonva könnyez ágyában, és fél, mi lesz, ha sosem jön el Pán Péter. Ő kalózokkal akar küzdeni és megmenti az eltűnt fiúkat.
6 hozzászólás
Szia Dorka! Ez elképesztően jó! Zseniális, ahogy néhány mondattal jellemzed Elisát és a többeket. Nagyon érzékletes! És az a tök frankó benne, hogy közben végig magadról beszélsz, arról, hogy írásod "hősnőjét" hogyan lehetne "összerakni" nekem nagyon bejött!!! Üdv: én
Kedves Bödön,
nagyon köszönöm a kritikát. Örülök, hogy átjött, és ezek szerint sikerült nemcsak magamból "kisírni", hanem adtam is valamit:)
Szia Dorothy! 🙂
Mindig széles mosollyal olvaslak. Most egyet könnyeztem is… lehet, hogy a hajnali fél egytől folyik csak ki a szemem… a valósággal, nevekkel, én nem vagyok tisztában, nem olvasok annyit, na meg az emlékezetem is kihagyja a neveket 🙂 visszatérve: tényleg van bennem egyfajta sajgás, amikor fogadlak. Az írásaid mögül kissé úgy érzem, eltévedtnek érzed magad, ami amúgy rokon- és testvér-szenves, vagy egy hajszállal több. Remélem, nem újdonság tudnod, s nem én árulom el először: Csoda vagy! 🙂 Tetszik az én-keresésed. S eme "tétovaságodban" sokkal több határozottságot igazságot, valóságot érzek, mint egyesek bizonyosságában, magabistosságában, vagy önhittségében. Jól látom, hogy kissé egyedü/idegennek/magányosnak érzed magad? Remélem nem tőlem tudod meg: sosem vagy egyedül! Nem tudom, miben hiszel, de gondolom nem új neked az emberek anyagon túlisága. Biztos vagyok benne, hogy sok kincset hoztál magaddal! Ha jók a megérzéseim, Ámulat vagy/leszel! 🙂
Kedves Gabe!
Nagyon köszönöm a kedves szavakat, nemcsak a kritikát, hanem a biztatást és együttérzést.
Nem akartam szomorút írni, sajnálom, ha úgy jött le…
Az ön-keresés mindig izgalmas téma:)
Igen, az "anyagon túliság" (ahogyan fogalmazod) szintén nagyon érdekes, és persze, ez az, amitől többek vagyunk testeknél:)
Üdv, Dorka
Véletlenül találtam erre szép és emberien természetes.Egyszerűen megnyerő szerintem.
Ági
Kedves Ági!
Nagyon szépen köszönöm a kritikát 🙂