FNA

– Üdvözlök mindenkit a teremben! – szólt az előadó a kisasztalok mögött ülő emberekhez, akik pontosan százan voltak jelen. – Önök most azért ülnek itt, mert kivétel nélkül mindannyian azt a nézetet vallják, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Előadásom lényege, szeretném nagyon egyszerű példán keresztül megmutatni, miért túlhaladott ma már ez a nézet.

Végig nézett a megjelent emberek arcán, kényelmesen tett néhány lépést a többiekkel szemben felállított asztal mögé, majd folytatta a mondanivalóját.

– Az asztalon itt van előttem három doboz. Az első dobozból kiosztok mindenkinek egy tiszta papírlapot. Semmit nem kell ráírni, majd mindjárt elmondom, mi lesz vele a feladat. A második dobozban aranyszínű korongok vannak. Ezt kapja mindenki, aki elvégzi majd a feladatot, amit a papírlappal el kell végezni. A harmadik dobozban pedig kis piros labdák vannak. Ezt kell megvásárolni az aranyszínű korongokkal.

Miközben az utolsó szavakat mondta, elkezdte kiosztogatni a papírlapokat. Minden ember elé letett egy darabot. Amikor végzett, visszament az asztala mögé.

– Megkérem önöket, amikor elindítom a stopperórát, hajtsák félbe a papírlapot, majd tépjék ketté. Minden ezután keletkezett papírlappal tegyék ezt meg. Tehát folytassák a feladatot az összes keletkezett fecnivel ameddig egészen kicsik nem lesznek. Olyan kicsire tépjék, amilyen kicsire csak tudják. Az óra most indul!

Mindenki serényen megkezdte a feladat végrehajtását. Az előadó akkor nyomta le a stopperórát, amikor az utolsó személy is jelezte, kisebb fecniket már nem képes elkészíteni.

– A művelet önöknek egy perc harminckét másodpercig tartott.

Végig járta az asztalokat. Egy zacskóba összegyűjtötte a fecniket, miközben mindenkinek adott egy aranyszínű korongot. Amikor végzett, ismét visszament az asztala mögé.

– Ez a zacskó fecni, amit a kezemben tartok, az én gyáram terméke. Önök készítették el nekem, amiért én ki is fizettem önöket. Ezt a zacskó cetlit eladom a piacon, amiért kétszer annyi korongot kapok, mint amit most kiosztottam önöknek. Önök most végeztek a munkájukkal. A tallérokat legyenek szívesek beváltani itt az asztalon nálam a kis piros labdára. Egy tallér az ára.

Megvárta, amíg mindenki visszaül a helyére, majd folytatta.

– A kis piros labda szimbolizálja mindazt, ami az élethez kell. Étel, ital, lakhatás, egyebek. Most pedig megkérek mindenkit, hogy fáradjon ki a teremből. Tartunk egy kis szünetet. Viszont a labdákat tegyék vissza a dobozba, mielőtt kimennek, hiszen azt önök most jelképesen elfogyasztották. Köszönöm!

A szünet végén az emberek meglepődve léptek be a terembe, mert sem asztalok, sem székek nem voltak odabenn. Illetve az előadó asztala volt csak a helyén a rajtalévő kellékekkel együtt. Egy nagy dobozszerű gép állt a terem közepén, két ellentétes oldalán egy-egy nyílással. Körbeállták a gépezetet. Ekkor megjelent az előadó, és megszólalt.

– Amíg önök szünetet tartottak, illetve vegyük úgy, hogy szabadságon voltak, vagy otthon tartózkodtak, addig én a saját tallérjaimmal, amit a zacskó cetliért kaptam, beruháztam. Megkérem önt, – mutatott rá az egyik jelenlévőre – hogy jöjjön ide mellém. Itt a gépen ez a gomb. Ezt akkor kell majd megnyomnia, amikor ön – mutatott rá egy másik emberre – ezeket a papírkötegeket a bal oldali nyílásom elkezdi bedobálni. Ön pedig – mutatott rá egy harmadik emberre – itt vannak a zacskók, amiket a másik nyíláshoz tartva összegyűjti, ami kijön azon. Most is akkor kezdjék meg a feladatot, amikor jelzem, és akkor hagyják abba, amikor szólok, ugyanis indítom a stopperórát. Kezdjék meg a feladatot most!

A három ember serényen nekilátott a saját feladatának. A gép csak úgy ontotta a zacskókba a kis fecniket.

– Most hagyják abba! – jelezte az előadó. Önök pontosan egy perc harminckét másodpercig dolgoztak.

Kiderült, tíz darab ugyanolyan zacskót sikerült megtölteniük cetlivel, mint amilyet szünet előtt töltöttek meg közösen. Az előadó a három embernek átadott fejenként négy darab aranyszínű tallért. Akik egyet-egyet be is váltottak kis piros labdára.

– Kilencvenhét emberre nem volt szükségem ahhoz, hogy megtízszerezzem a termelést. Nagyobb profitot értem el. Kevesebb kiadásom lett, igaz, beruháztam az elején, de bőségesen megtérült. Ki járt rosszul? Az önök véleménye szerint senki, mert hiszen, aki nem dolgozik, az ne is egyék. Most önök, kilencvenheten hogyan érzik magukat? Nincs szükségem az önök munkájára. Igaz, piros labdákat sem vesznek, ezért a gazdaság sem számít önökre, mint vásárlóerő.

Tudják, az egészben még az a szomorú, hogy az asztalomon nem csak több aranyszínű tallér maradt, hanem kilencvenhét piros labda. Akár oda is lehetne adni annak, aki saját hibáján kívül esett ki a termelésből, hiszen jóval több terméket állítottunk elő ugyanannyi idő alatt.
Elvileg az emberiség egyre nagyobb bőségben élhetne az automatizáció áldásos hatásának következtében. Minden adott ahhoz, hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiben, senki ne éhezzen a Földön. Most azt gondolhatják, hogy ez nem ilyen egyszerű, mint ahogyan itt közösen eljátszottuk, pedig de! Ez bizony ilyen egyszerű.

Köszönöm, hogy meghallgattak!