Kislány volt még. Csak meg akarta nézni a tájat. Nem érte fel a korlátot, ami föléje magasodó falként fedte el előle a messzi végtelent. Magasan volt az erkély, hiszen panelházban lakott.
Nyújtózott, megpróbálta felhúzni magát, hasztalan. Könnyek peregtek az arcán. Vihar volt, fújt az erős szél.
Kinyílt az egyik ablak, majd becsapódott. Bent hangzavar volt. Viszály, bántó szavak. Pocskondiázás maréknyi fogalom felett, amelyekbe az önérdek diktált vérre menő küzdelmet. Ítélkezés, vád, zsarolás. Az a gyűlölet, harag, félelem, amiben megszűnik az ember embernek lenni, és már nem lát többé.
A kislány visszanézett. Éhes volt, és fázott. Nem akart bemenni. Mezítláb volt, egy szál hálóingben. Kék szemében tóként gyűlt a fájdalom.
Egy széket húzott el a szekrény mellől. Nekigyürkőzött, hogy felmásszon, de az túl magas volt. Csak hadd lássa a lemenő napot! Újból próbálkozott. Most sem sikerült.
A szél meglökte az ablakot. Tányércsörömpölés, dulakodás hangja. Aztán újra becsapta. Fájdalomra csendesség. Mit tehetsz, amikor az a két személy tapos egymás szívébe, akit a világon a legjobban szeretsz?
A lány előhozta a sámlit is, és a szék mellé rakta. Ismét megpróbált felmászni. Így már sikerült. Belenézett a gyönyörű alkonyba. Csak az ég volt előtte, a felhőkön csodás színben áttörő napsugarakkal. Elámult.
Megint kitárult az ablak…
Csak legyen vége… A kislány belenézett a napba, és hatalmas fényesség öntötte el a szívét. Valami nagyszerűt látott. Kinyújtotta a kezét, és előrehajolt, mintha meg akarná érinteni… és kizuhant az emeletről.
Egy pillanat volt csupán. Aztán a vihar kezdett lenyugodni… A nap fénye lassan elhalt, a szél pedig csendesen nyitogatta tovább az ablakot, amiről búsan gördültek lefelé az esőcseppek…
8 hozzászólás
Amikor a harag, a gyűlölet kerekedik felül a szülőkben, nincs senki, aki a gyerekkel törődjön.
Nagyon-nagyon nehéz gyereknek lenni, mert ő nem választhatja meg a szüleit, akik olykor pusztán önzésből hajlamosak megfeledkezni a maguk által életre hívott emberpalántáról.
Tömören, ám nagyon kifejező szép mondatokban írtad meg ezt a tragikus, nagyon is lehangoló történetet.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm, hogy megosztottad a véleményedet! Valóban, a szülőknek bizony oda kell figyelniük a gyerekekre, legfőképpen akkor, amikor családi gondok adódnak, mert különben maradandó károk keletkezhetnek.
Béke
Tamás
Nagyon tetszik az írásod, visszafogott, tényszerű, mégis minden benne van. A feszültség, a kíváncsiság, a félelem…
A csábítás a szabadulás felé, és a végzet.
Gratulálok!
Szeretettel.
pipacs
Csak az esőcseppek? Szívesen olvastam volna tovább, ahogy eljutunk addig, hogy észreveszik, és már a könnyek vannak többen, nem az esőcseppek.
Delory
Kedves Lorna al Tyrael!
Tetszik a műved, át tudom érezni. Nekem is ez a problémám a világgal, hogy hiába vágynak egyesek szeretetre, ha mások gyűlölik egymást. Egy szeretetre vágyó embernek a gyűlölködés a legnagyobb átok átok a világon, főleg ha két ember veszekszik, akit egyformán szeret. Ha szeretteim vitáznak, akkor az én szívem is vitázik magával, és fáj. Sokszor úgy érzem két tűz köré kerülök. Tetszik, ahogy az öngyilkosságot megszépítve írod le, nem a brutalitás jön át belőle, hanem a rossz világból való elszakadni vágyás. Vagy te véletlen balesetnek írtad meg?
A gyermeki szívet mindenkinek meg kellene tartania, akkor nem uralkodna gyűlölet a földön, a gyerek maximum haragszik, de sosem gyűlöl, a gyűlölet a kamaszok és a felnőttek találmánya.
További jó írást.
Üdv.: Szalai Mihály Emil
Kedves Delory!
Véleményem szerint néha az elhallgatás többet mond minden szónál. Így lezáratlanul katartikusabb az élmény. Így megmarad annak a lehetősége, hogy a szülők sírnak gyermekük elvesztése miatt, viszont egy jóval szomorúbb és embertelenebb vég lehetőségét is nyitva hagyja az olvasó számára, hogy a szülők már annyira elembertelenedtek, hogy már nem tudják átérezni gyermekük elvesztésének a fájdalmát. Azért remélem itt még nem tart a világ, de sajnos egyre inkább erre felé tart. Remélem, hogy egy ilyen eset után a szülők legalább észhez térnének, és rájönnének túl nagy árat fizettek gyűlöletükért, de ehhez kell egy szikrányi jóindulat. Remélem nem bántok meg senkit véleményemmel.
Üdv.: Szalai Mihály Emil
Kedves Lorna al Tyrael!
Megható volt ez a próza, és valósághű is egyben. A kislány fájdalma volt az, ami leginkább megérintett és haragudtam nagyon ezekre a szülőkre, akiknek eszükbe sem jutott az, hogy ebben a "családban" legjobban a saját vérük, a gyermekük szenvedhet . Jajj, mi szülők ilyen oltári hibákat sose kövessünk el!
Gratulálok, üdvözlettel: Szilvi
Kedves Pirospipacs, Delory Nadin, Szalai Mihály Emil, Angyalka!
Örülök, hogy itt jártatok.
Béke
Tamás