Betti ritka önérzetes hölgy volt, miközben belül nagyon is sebezhető. A rosszul sikerült házassága utáni válást nehezen viselte, hiszen akkor még csak huszonöt éves volt. Legnagyobb vigasza a három éves kislánya volt, segítséget pedig a szüleitől kapott. Beletemetkezett a munkába, tanulásba és titokban remélte, hogy férje nem bírja nélkülük, visszatér hozzájuk. Nem így történt. Nem sokkal a válás jogerőre emelkedése után megnősült és miután az új házasságban is beköszöntött a gyermekáldás, Betti úgy döntött, hogy túllép a múlt bánatán és megpróbál újat kezdeni.
Soha nem kapott SZOT beutalót, de mivel egy személy mehetett és az is január hónapban, senki sem kapkodott érte.
– Betti, nem akarjuk visszaküldeni, mert máskor nem fogunk kapni. – mondta a szakszervezeti titkár.
– Nincs kedved elmenni? Igaz, hogy tél van, de a tapolcai barlangtó ilyenkor is kellemes.
Betti végül is elfogadta a beutalót, és elutazott üdülni. Egyágyas szobát kapott, az első emeleten. Miután kipakolt, bezárta az ajtót és elindult felfedezni a terepet. Az üdülő épülete és a benne levő helyiségek tiszták és kellemesek voltak. A földszinten volt az étkező és minden szinten, a folyosó végén, belülről zárható zuhanyzó, és mellette a WC.
Ismerkedési estet is szerveztek. Betti megállapította, hogy egy közel vele egykorú hajadonon kívül egy facér férfi volt, a többi vagy házaspár, vagy egyedülálló idősödő hölgy, így az ismerkedési estnek nem sok értelmét látta, de azért részt vett azon.
A földszinti ebédlő mellett volt egy kis bár is. Természetesen az ott vásároltakért fizetni kellett.
A lánnyal összebarátkozott, és ebéd után már együtt mentek a fürdőbe. A barlangtó hangulatos volt, a víz kellemes, a világítás sejtelmes. Még egyikük sem járt Miskolctapolcán, így a fürdőzés után – a hideg ellenére – jó nagy sétát tettek a parkban.
Betti szobája mellett egy házaspár kapott szállást. A férfi már az étkezésnél is úgy bámulta, mintha nem látott volna még fehérnépet. Betti utálta az ilyent. Ott van mellette a felesége, ő meg mással kokettál. Később feltűnt neki, hogy amikor bezárja az ajtót, a férfi is kijön a szobából, előzékenyen előre engedi, és mindig megvárja, amíg a zuhanyzóból kijön. Valami légből kapott bárgyúsággal próbál szóba elegyedni vele, mint például: hogy jó meleg volt a víz? Nem fog megfázni? A víz meleg, néhány lépésre van a szobám, nem fázom meg – válaszolta. Akkor én is megyek zuhanyozni. Felőlem? – gondolta Betti. A férfi egyre bátrabb lett. Egyik ilyen követése alkalmával elé állt és azt mondta, hogy délután elmegy a felesége Miskolcra, újdonsült társnőivel fonalat venni.
– És? – kérdezte Betti. Nem tartok vele, lesz egy délutánunk.
– Igen? – csodálkozott az asszony.
– Igen, és arra gondoltam, hogy egy kicsit barátkozhatnánk egymással. Látom, hogy egyedül van.
– Rendben, felelte mosolyogva Betti. Hát, ez nem normális, mégis mit képzel magáról ez a mocskos disznó?
Betti azonnal átment Ágihoz, aki egy másik épületrészben kapott helyet és „halálra röhögték” magukat ezen az átlátszó szövegen. Tudod mit Ági, az ilyen megérdemli, hogy átverjem, csak növessze az egóját, ráér koppanni a végén is. Még hogy barátkozni akar velem, amikor a felesége Miskolcra megy? Jó szöveg. – nem? Figyelj, a barlangtón kívül úgy sincs semmi érdekes ebben a hidegben, legalább elszórakozunk egy kicsit ezen a nyomorult férgen.
A féreg becsületes neve egyébként Árpád volt. Felesége vasalót is hozott magával, és míg párja pihent, ő kedvenc ura ingeit vasalgatta. A férfi az ebédhez is előbb jött le – nyilván hagyott egy kis munkát a feleségének – és Betti asztalához érve a fülébe súgta, hogy akkor legyen a szobában, és ha három rövid kopogást hall, akkor nyissa ki az ajtót! Oké, mondta Betti. Ebéd után letusolok és várom. A férfi úgy vigyorgott, mint a tejbetök. Ebéd közben többször is odakacsintott az asszonyhoz, aki kifejezetten gyűlölte a kacsintást, de ezt ugyebár szegény Árpi nem tudhatta.
Ágival megbeszélték, hogy Betti ebéd után egyenesen átmegy hozzá és addig vissza se jön, amíg meg nem érkezik a busz, amivel a csoport Miskolcra ment. Elképzelték ezt az elkényeztetett, beképzelt majmot, ahogy kopogtat az ajtón és jókat kuncogtak rajta.
Megérkezett a busz és miután Betti látta, hogy az asszony felment a szobába, ő is elindult a sajátja felé. A vacsora előtt akart tusolni, nem akarta, hogy útját állja a szomszédja. Éppen elkészült, amikor a férfi a folyosón elkapta és számon kérte, hogy hol volt?
– Egész délután többször is kerestem és kopogtattam az ajtón.
– Ja? Bocsánat, megfeledkeztem róla – mondta kacéran Betti. – Remélem, hogy lesz még rá alkalom – tette még hozzá az asszony.
A hölgyek a két étkezés közötti időben kötögettek, hímeztek, vagy csak beszélgettek egymással. Árpi felesége a férjének akart egy szép kardigánt készíteni. Nagyon „megérdemli”, gondolta Betti. Árpi hol előbb érkezett, hol lemaradt, hogy néhány szót tudjon váltani Bettivel. Menj csak anyukám, mondta a nejének, én még elszívok egy cigit/iszom egy kávét, lejátszok egy ultit, mikor éppen mi jutott eszébe.
– Betti, azt tudja, hogy maga nagyon vonzó nő, ugye?
– Örülök, ha annak tart.
– De mennyire! Sajnálom, hogy a múltkor így elszúrtuk az alkalmat.
– Én is.
– Meglátja, nem bánja meg, tudom, hogy mi kell egy ilyen tüzes menyecskének. A mennyekbe fogom repíteni. Végigcsókolom azt a tökéletes, formás kis testét, a feje búbjától a lábujjáig.
– Hú, ez nagyon jól hangzik, de meglátja, hogy bennem se fog csalódni – felelte igéző tekintettel az asszony.
– Az a baj, hogy közös a zuhanyzó – morfondírozott Árpi.
– Igen, ráadásul nem is kényelmes – kontrázott rá Betti. – Ettől azért nagyobbak az igényeink, nemde?
– Naná – válaszolta önteltségtől duzzadó mellel az „úriember”.
Másnap, amikor zárta az ajtót, a férfi izgatottan ugrott ki a szobájukból.
– Betti gyorsan mondom, mert az asszony bármikor jöhet. Holnapra egész napos kirándulást szerveztek, biztos hallott róla.
– Nincs kedvem kirándulni ebben a hidegben – mondta az asszony.
– Nekem sincs, jobb lesz nekünk a jó, meleg ágyikóban, igaz?
– Természetesen, de miként gondolta?
– Mondtam az asszonynak, hogy jelentkezzünk, mert engem érdekel a vár, amit útközben megnézünk. Nem sok kedve volt hozzá, inkább a kardigánt kötögetné, de meggyőztem, hogy ha már itt vagyunk, akkor ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget. Mikor már felszállnánk a buszra, azt mondom, hogy hasmenésem van. Az egész nap a miénk lesz.
– Nagyszerű, hogy maga milyen találékony!
– Ne magázódjunk már szivi!
– Ahogy akarod, te kis macsó.
– Tudod, három kopogás.
– Persze, ne aggódj, alig várom már, addig is puszika.
Betti az ilyen „puszika” szavakat is utálta, de gondolta, hogy amilyen lökött ez a hapsi, hogy őt szívinek becézi, talán bejön nála az ilyen gyermeteg, finomkodó hülyeség. A vigyorán látta, hogy jól gondolta. Tekintetével kacéran végig pásztázta a férfit, majd hirtelen hátat fordítva neki, elsietett. Ágihoz szaladt.
– Ági ugye te jelentkeztél a kirándulásra?
– Igen.
– Akkor együtt megyünk.
– Hogyhogy? Úgy tudom, hogy nem jelentkeztél és már megtelt a busz.
– Lesz egy szabad hely, az ürge lemondja.
Másnap gyülekeztek a busznál. Árpi is jött a feleségével. Felolvasták a jelentkezők nevét és kezdtek beszállni. Már Árpiék is fent voltak, Betti pedig úgymond Ágit kísérte el. Árpi összegörnyedve szállt le a buszról, miközben Betti fellépett arra. A csoportvezető közölte Bettivel, hogy nincs hely a buszon.
– Az úr valamiért lemondta, helyette megyek – felelte Betti.
– Jó, akkor majd csak a pénzt kell rendeznünk.
– Igen – válaszolta mosolyogva az asszony.
A busz elindult. A kirándulás jól sikerült, már csak azért is, mert Ágival végig röhögték az egész utat. A lánnyal azt találgatták, hogy éppen melyik testrészét csókolgatná a macsó állat és hogy vajon valóban olyan „nagyfiú”-e, mint ahogy azt magáról állítja? Figyelj, nem kellene megkérdezni a feleségét? Egyik poénbomba jött a másik után. Ági partner volt a fantáziálgatásban, egymást túllicitálva szőtték a „történeteket”, a többiek meg értetlenül nézték, hogy min tudnak annyit vihogni.
Amikor visszaérkeztek, Betti előbb Ágihoz ment. Nem akarok találkozni vele, elég lesz a vacsoránál is. A vacsorához Betti szépen kicsípte magát. Hajat mosott, kifestette a szemét és a száját, előnyös, testhez simuló V-kivágású rugalmas felsőt és miniszoknyát öltött magára, no meg természetesen körömcipőbe bújt, amely kiemelte formás lábait.
Ágival karöltve érkezett a terembe. A pacák kékült-lilult, láthatóan bosszús volt, amit még csak fokozott Betti jókedve és vihorászása Ágival.
Az asszony a vacsora után a férfi feleségéhez is odament és megkérdezte, hol tart a kötéssel, valamint megcsodálta a már eddig elkészült művet. Közben fél szemmel az ürgét nézte. Nem baj „drágaságom”, ha kicsit be vagy tojva, gondolta Betti, félsz ugye, hogy kitálalok a nejednek? Nem árt egy kis izgalom az ilyen bevállalós pasinak. Visszatérve az asztalához rámosolygott az egyetlen facér fazonra, aki odajött az asztalához. Megkérdezte, hogy leülhet-e mellé, majd miután az asszony igent mondott, beszélgetni kezdtek. Árpi nem tudta eldönteni, hogy ez most a feleségének szól a gyanú elkerülése végett, vagy neki.
Még két nap volt hátra az üdülésből. Betti nem akart az utolsó napig maradni, mindenki egyszerre nyüzsög, tömve lesz a busz, az lesz a legjobb, ha előző nap elutazom – határozta el. A kislánya is nagyon hiányzott, valamint a szüleit is jó lesz újra látni. Ráadásul még otthonra is marad egy szabad napja.
Reggel a férfi a zuhany előtt várta. Kevés lett a fonál, a feleségem délután néhány asszonnyal együtt visszamegy Miskolcra. Minimum 4 óránk lesz.
– Nem sok – fanyalgott az asszony.
– Ne izélj már velem Betti! Ne mondd, hogy kevés neked négy óra.
– Ne kapd fel a vizet szívi, ha ügyes vagy, akkor elég lesz.
– Eddig se rajtam múlott, miért mentél el a kirándulásra?
– Ja, nem mondtam? Ági befizetett, kínos lett volna, ha én is lemondom. Csak nem gondoltad, hogy direkt?
– Hát, felmerült bennem.
– Lehet neked ellenállni? – kérdezte Betti olyan negédesen, hogy a férfi legszívesebben máris bevitte volna az ágyba.
Ági még maradt, viszont a facér férfivel Betti – még az előző este – megbeszélte, hogy elkísérné-e holnap ebéd után az állomásig, mert a családja már várja otthon, nem tud végig maradni.
– Rendben, nagyon szívesen. Megengedi, hogy feljöjjek a csomagjaiért?
– Csak egy bőröndöm van a retikülön kívül.
– Ha már elkísérem, hadd vigyem le az emeletről!
– Nagyon kedves, előre is köszönöm.
Betti már délelőtt összecsomagolt. Ebéd után együtt mentek a facér úrral a szobájához, ahonnan Betti kiadta a bőröndöt, bezárta az ajtót és elindultak, hogy leadják a kulcsot. Árpi csak nézett ki a fejéből, miközben Betti bájosan mosolygott rá és azt mondta: adja át üdvözletem a kedves feleségének. Sajnos már nincs időm elköszönni senkitől sem, mert mindjárt indul a buszom.
Facér úr felvitte a buszra Betti csomagját, majd leszállt és visszament az üdülőbe.
14 hozzászólás
Kedves Rita! Érdekes történet! 🙂 Szeretettel olvastam, Edit
Kedves Edit!
Köszönöm, hogy elolvastad. A férfiak egy része azt gondolta, hogy az elvált asszony préda, ráadásul minden további nélkül megcsalta a feleségét, akkor is, ha az asszonyka szerette, hűséges és tisztességes volt. Nos, az ilyennek nem ártott egy kis “lecke”.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Micsoda leckét kapott árpi Bettitöl!
Kisbetüs az ilyen!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves Sailor!
Köszönöm, hogy ezt a nem éppen rövid írást is elolvastad. Külön öröm számomra, hogy férfiként nem az “úriember” mellé álltál. Persze, egyszerűbb lett volna mindjárt nemet mondani, de az ilyen jellemtelen ember megérdemelt egy kis leckét. Micsoda pofa kell ahhoz, hogy miközben a felesége azért megy el fonalat venni, hogy neki okozzon örömet egy szép kézzel kötött pulcsival, addig ő simán megcsalná őt. Aztán mégis mit gondol az ilyen? Elég, ha ő kinéz valakit?
Köszönettel és szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita,
elolvastam a történetedet, és most megdorgállak.
Akár jól is szórakozhattam volna, de végig olyan érzésem volt, mint amikor elém öntenek egy hatalmas zsáknyi szót, és nekem kell összerakni belőle valamit. Ilyenkor könnyen elszakad a cérna, úgy is mondhatom, hogy az olvasó elveszíti a fonalat.
Az összetett szavak helyesírása és az összetett mondatoknál hiányzó vesszők nem is annyira zavartak, mint az indokolatlan ömlesztés.
Rengeteg párbeszéd van ebben a szövegben, többen megszólalnak, de nem jelölted gondolatjelekkel. Ezen kívül néhány rész minimum új sorba kívánkozik, de csak szőtted, szőtted levegővétel nélkül, sehol nincs szusszanásnyi megállás, pedig fontos, hogy egy mű mondanivalója hatásos legyen. Az se mellékes, hogy (már olvasás közben) határozottabban körvonalazódjon valamiféle tanulság. Ilyen tagolással képtelenség megvalósítani.
Vannak olyan prózák, amikor nem fontos a párbeszédek jelölése, mert kevés van belőlük. Olyankor lehet folyamatosan írni, persze jól kell központozni, hogy ne tévedjen el az olvasó, de ilyen mennyiségű megszólalásnál szinte kötelező.
Javaslom, hogy gondold át, mert ezt így kuszának tartom, bármennyire megvan az alaptörténet, sokat veszít erejéből.
Nem rejthettem véka alá a véleményemet, mert ennél előbbre jársz az írásban. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Igazad van. Nálam bekezdésekben van, de úgy látszik, hogy félreértettem, hogy nem szereted a bekezdéseket. A párbeszédeket azért nem jelöltem, mert azt gondoltam, hogy a nélkül is érhető. Köszönöm a kritikai észrevételt.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita,
csak az indokolatlan sorközökről tettem említést. Például arról, hogy amikor párbeszédes részek vannak, nem célszerű minden mondatot sorközökkel elválasztani, mert túlságosan szétszabdalja a szöveget, kizökken az olvasó a történetből.
Ha nagyon figyelünk, érthető a jelöletlen párbeszéd is, de mivel itt bőséges, többször meg kell állni, hogy kibogozzuk, megértsük, hogy éppen ki beszél.
A bekezdéseket fontosnak tartom. Érdemes az újabb helyszíneket, elkülönülő gondolatokat elválasztani egymástól, hogy az olvasó levegőhöz jusson, képes legyen befogadni a megelőző tartalmat, fel tudjon készülni a folytatásra, és amikor benne van a következő részben, vissza tudjon csatolni az előzményekre.
Körültekintően kell alkalmazni – az arányokat eltalálva.
Tapasztalataim szerint a jó központozás és tagolás duplájára növeli egy mű hatásfokát.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Így van ahogy írod. Ömlesztve van az egész, miközben eredetileg én se így készítettem el. Örülök, hogy megírtad a véleményed.
Szeretettel: Rita 🙂
Javíthatod, ha megnyitod, utána a szerkesztésre kattintasz, amikor befejezted, beküldöd.
Van egy ajánlatom. Ritkán fordul elő, de ha engeded, (kivételesen) megformázom, ahogy a véleményemben levezettem.
Egyrészt zavar, hogy sokkal jobb is lehetne, másrészt érzékelnéd a különbséget és az olvasók is. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia!
A helyzet az, hogy teccett az írásod. Kankalinra azért kell hallgatnod. És nem akarlak megsérteni ezzel. Tagolni lehetett volna történeted, netán bekezdésekkel. A párbeszédek nehezebb ügy, Ki is küszöbölhetők, más megoldással. Sokszor én is gondba vagyok az ilyen ügyekkel, meg a központozással is. Tán nem is illendő kritizálnom téged, sok mindent jómagam se tudok megoldani. De! Tetszett – többek között – néhány szóösszetételed is, pl. “facér fazon+. Meg az egész történet is teetszett úgy-egyáltalán. És ez a legfontosabb, nem tartom sértőnek, csak igazságosztásnak, habár én is pasi vagyok.
szeretettel: túlparti
Kedves Túlparti!
Köszönöm az olvasást. Örülök, hogy alapvetően tetszett, de egyetértesz Kankalin hozzászólásával is, hiszen az egyik a tartalom, a másik a forma, viszont mindkettő fontos.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Kankalin!
Köszönöm szépen. Megpróbálom.
Szeretettel: Rita 🙂
Jó írás, de valahogy nekem hiányzik a tanulság. Oké, hogy Árpi most pofára esett. Megérdemelte. De nekem valahogy vérszegény volt ez a játszmázás. Nagyobb pofon lett volna talán, ha nőiesen de nagyon határozottan lerendezi őt Betti. Az viszont tetszett, amikor megcsodálta a készülő kardigánt.
Kedves Arthemis!
Persze, érett fejjel nyilvánvalóan igazad van. Tanulság nincs benne, legfeljebb Árpi tanult belőle, bár ki tudja? Betti nem utazgatott és ez idáig nem is járt üdülőben. Rábeszélték erre a SZOT beutalóra és mivel nem került pénzbe, valamint a szülei is támogatták, elment. Nem könnyű egyedül lenni egy ismeretlen helyen, ahol szervezett programok sincsenek, illetve nagyon kevés. Az egyik ilyen volt az ismerkedési est, a másik a kirándulás, amihez valójában szintén nem volt kedve. Ami igazán jó volt az kimerült a barlangtóban, illetve külön szerencséje volt, hogy Ági szintén egyedül volt, így volt kivel beszélgetni, egy kicsit bolondozni, elfeledni azt, hogy megcsalták, elhagyták. A “hölgy” akivel összejött a férje, szingli volt, tudta, hogy a férfinek van felesége és gyermeke, de nem számított neki. Betti nem akart belerondítani mások házasságába. Úgy érezte, hogy egy ilyen aljas embernek valahogy vissza kell adni. A férfiak esetleg pofonnal rendezték volna, de Betti hölgy volt, ráadásul közönsége is adódott Ági személyében, így látszólag belement ebbe a megalázó helyzetbe, hogy amíg az asszonyka vásáról, kirándul, ő összeszűri a levet a férjével. Tanulságok a meséimben vannak, az életben sajnos kevésbé, ahogy az igazságot is hiába keressük abban.
Köszönöm, hogy elolvastad, az őszinte véleményednek pedig örülök.
Szeretettel: Rita 🙂