Böngészés: elbeszélés
Nagyon rég óta nem láttuk egymást. Ő egy negyvenes hölgyre számított, helyette egy nyolcvanas éveihez közeledő asszonnyal találta magát szembe…
Az egykor erős, dolgos, nehéz fizikai munkát végző édesapa a halálán volt. Bár lánya megszervezte, hogy egy kis mikró busz…
Ez egy olyan téma, ami mindig sláger marad. Hány és hány embertől hangzik el, hogy ezt soha nem tudom megbocsátani…
Az utóbbi időben néhány versem is felteszem az internetre. Időnként olyanok írnak rám, akiket soha se láttam, de még csak…
Jó volt a SZOT üdülőben, de ha társat szeretnék, akkor más módszerhez kell folyamodnom, állapította meg Betti. Elment egy jó…
Márta, aki a hatvan-hetvenes években volt fiatal, nem szeretett sokáig fent maradni. Bosszantotta, hogy a szerinte igényes, komoly, nívós műsorokat…
A 60-as években Márti életrevaló, eleven, szókimondó, csinos lány volt. Érzéke volt ahhoz, hogy amit “kapott” – például darázsderék, játékos,…
Vannak elképzeléseink, gondolataink, vágyaink, hogy ekkor, meg ekkor ezt és ezt fogjuk tenni. Aztán eljön az idő és valami másért…
Betti ritka önérzetes hölgy volt, miközben belül nagyon is sebezhető. A rosszul sikerült házassága utáni válást nehezen viselte, hiszen akkor…
Márta rosszul sikerült és válással végződő házasságát követően két gyermekkel maradt egyedül. Amikor úgy-ahogy feldolgozta a lelki sérüléseit, egy ugyancsak…