Bolondos április

Kinek van kedve suliba járni ilyen gyönyörű szép tavaszi időben? – tette fel a kérdést Juli a barátnőjének Hannának. – Jó, nem mondom, hogy nekem annyira oké, de még két hónap és jön a nyári szünet. – Persze, mert te eminens vagy, és a tanulásba vagy szerelmes, de engem a srácok jobban érdekelnek és semmi kedvem nincs a fél életem itt tölteni. Utazással együtt közel nyolc óra, ráadásul otthon még tanulni is kellene. – Megértelek, de azért van hétvége, meg tavaszi, nyári, őszi szünet, akkor bulizhatsz, kirándulhatsz, azt csinálsz, amit akarsz. Azt hiszed, hogy felnőttként könnyebb lesz? – Nem érdekel, hogy mi lesz felnőttként. Most vagyok fiatal, most akarok élni! Egyébként is minden megváltozott. Mikor még kislány voltam anyák napjára vettem orgonát, most meg még csak április van és már kinyíltak. Télen nincs hó, és bár csak májusban nyitnak a strandok, olyan meleg van, hogy a Duna-parton is napozhatnék, na persze csak akkor, ha lenne rá időm. – Ne legyél már ilyen reménytelenül boldogtalan, ígérem, hogy szombaton veled tartok.

Szombat reggel hatalmas hóesésre ébredtek. A virágzó fák és bokrok ágait lehúzta a hótakaró, amely alól olyan illatok szálltak fel, mint ha parfümériában lettek volna. – Na, most napozzunk! – kiáltotta Julcsi dühösen. – Bocsi drágám, de ne csinálj úgy, mint ha én intéztem volna el, hogy megváltozzon az időjárás! – Jó, de nem tudott volna csütörtökön esni? Ez az őrült szél meg úgy viháncol, mintha kedvét lelné ebben az áprilisi februárban. – Meglátod, hogy elfújja a felhőket és újra kisüt a nap. – Talán hétfőre igen, amikor ismét suliba kell mennünk.

Nem kellett azonban sokáig várniuk, mert a felhők mögül előbújt a nap és a hó eltűnt. – Nézd, milyen csupasz lett a bokor? – már csak a vízcsepp csillog rajta. Olyan szép, akár egy gyöngy. Elfogadnék ilyen láncot. – Ami elolvadna a nyakadban? – Ne bomolj már! Képzeld el, hogy milyen jól mutatna a sötét felsőmön egy ilyen szépséges, áttetsző, szivárvány színben ragyogó valódi ékszer. Mindegy, látom nem vagy vevő rá. – Én ne lennék? – majd kirobbanok az örömtől, mindjárt táncolok is, csak várd ki a végét. – Mikor lesz jobb kedved? – Majd, ha nem csak süt a nap, de meleget is ad..

A következő hét végére szinte nyári idő lett. Juli néhány belevaló csajjal és pasival szervezett egy házibulit, a hétvégi házukba. Hannát nem hívta meg, egyrészt, mert nem valószínű, hogy eljött volna, másrészt meg nem neki való. Bár jó barátnők, de azért mindent nem köt az orrára. Laciról is csak annyit tud, hogy haver, de ennél sokkal több. Azért ők már néhányszor eljátszották a papás-mamást. Szombat délután indultak és úgy tervezték, hogy vasárnap este már otthon lesznek, hiszen a srácok is tanulók még. Igaz, hogy Laci bátyja már egyetemista, de ő se szívesen halaszt. A lányok szendvicseket, a fiúk italokat vittek és természetesen cigit is. Társasoztak, dumcsiztak, közben iszogattak, aztán hol ez, hol az tünedezett el, természetesen párban. Julinak feltűnt, hogy se Kingát se Lacit nem látja. Minden helyiségbe bekukkantott – nem volt nehéz – elvégre nem egy szállodájuk, csupán egy kis nyaralójuk volt – már majdnem feladta, amikor eszébe jutott a padlás. Sötét volt, csak a csillagok és a hold adott némi fényt, de azért a lépcsőfokokat még annyira látta, hogy le ne essen róluk. Ott találta őket, félreérthetetlen helyzetben. Először azt gondolta, hogy beléjük rúg, és leüvölti a fejüket, de aztán meggondolta magát és szépen, csendben visszament a nappaliba, ahol Laci bátyja, Imre nézegetett valamit az okosán. Ahogy meglátta a lányt, felnézett rá és megkérdezte, hogy mi a baj?

– Ennyire látszik? – Igen. Gyere, ha akarod, nekem elmondhatod. – Laci Kingával kavar. – És ez neked fáj? Talán tetszik a tesóm? – Nem akarok beszélni róla. Veled akarok lenni! – Hogy érted? – Így – mondta – miközben levetkőzött és szájon csókolta Imrét.

Imre se volt fából, ahogy mondani szokás, így aztán rajta nem múlott. Már reggel volt, amikor elaludtak. Késő délután ébredtek, a többiek addigra már elmentek. Lezuhanyoztak, majd immár kijózanodva ismételték meg az éjjel történteket. Végül hétfőn indultak vissza, így mindketten kihagyták ezt a tanítási napot. Két héttel később Juli érezte, hogy baj van. Megkereste Imrét, aki azt mondta, hogy nyilván nem ő az apa, hiszen lejött neki, hogy a lány azért volt kiborulva, mert a testvérével volt viszonya, de a küretre adhat pénzt, ha kell. Juli úgy érezte magát, mint akit arcul csaptak. Szó nélkül elment, csak az utcán eredtek el a könnyei. Végül is van abban igazság, amit Imre a fejéhez vágott. Felelőtlen, lusta, léha életet élt. Úgy érezte magát – így tizenhat évesen – mintha egy szempillantás alatt vált volna érett nővé. Igen, de mit tegyen? Az ősei leszednék a fejét, lehet, hogy ki is rúgnák. Látott egy videót az abortuszról. Nem, ezt nem teszi, képtelen lenne rá. Teltek, múltak a napok. Már ezerszer is végig gondolta, miként vallja be a szüleinek a dolgot, de aztán elszállt a bátorsága. Mégis beavatja Hannát, hiszen ő az egyetlen igazi, megbízható barátnője. Hanna szó nélkül, figyelmesen hallgatta Julit. Most látszott igazán, hogy mennyire komoly és érett ez a lány és ő, mint egy kis hülye, folyton cikizte a szorgalma és a felelősségteljes gondolkodása miatt. Hanna megígérte, hogy beszél a nagynénjével és a nagybátyjával, akik már tíz éve házasok és nagyon szeretnének gyermeket, hátha ők örökbe fogadnák a kicsit. Így is történt. Mivel Juli továbbra se mert a szülei elé állni, Hanna nagynénje és nagybátyja vele ment, és bár a lány félelme jogos volt, hiszen nagy patáliát csináltak, de aztán kénytelenek voltak elfogadni a helyzetet, annál is inkább, mivel Juli már az negyedik hónapban volt. Hogy a környezetükben semmi se tudódjon ki, a lány elköltözött a kicsi leendő szüleihez, akik egy távoli településen laktak. Egy év kihagyással ott folytatta estin a középiskolát, melyet jó eredménnyel fejezett be. Azt az áprilist azonban nem felejti el soha, még akkor sem, ha már több évtized is elmúlt azóta. Számtalanszor eszére jut Hanna kérdése: azt hiszed, hogy felnőttként könnyebb lesz? Férje és gyermekei is vannak, de sohasem felejti az elsőszülött kisfiát. Minden születésnapján eszébe jut, miként tékozolta el gondtalan, fiatal éveit, amelyeket már nem adhat neki vissza senki. A titkát őrzi az a néhány személy, aki tud róla és magukkal viszik majd a sírba, csak az ő szíve fáj, mert a múltja örökké kísérti.