Bumeráng
Minden tökéletes volt.
A langyos félhomályban ábrándosan táncolt a gyertyaláng. Az imbolygás visszatükröződött a kristálypoháron, és szinte lángra lobbantotta a benne lévő vérvörös nedűt. A férfi tekintete perzselő volt, karja erősen ölelt, lehelete lágyan cirógatott.
Minden tökéletes lett volna.
Csak ne éberítette volna tudatát, hogy idegen a szoba, hogy a férfi csak barát, hogy neki nem itt a helye. Képtelen volt átengedni magát partnere sodrásának. Retinájára ráégett a kép: párja ölel valakit. Azt az ölelést akarta megbosszulni. Minél inkább átforrósodott a férfi, annál jegesebb lett ő. Zsibbadttá lett, mosolya megfagyott. A férfiban tudatosult az ő ellenállása. Barátilag megpaskolta a hátát, és cigarettafüst mögé bújva kérte: mesélj. Belőle kitört a könnyes vallomás, hogy a megcsalást akarta így viszonozni, a férfi a bosszúállás tárgya lett volna. Mire vallomásának végére ért, mosolyogva adott új nevet a régi barátnak: Bumeráng.
Ezután minden tökéletes volt.
A már langyosodó pezsgőtől részegülten viháncoltak, mint két vásott kölyök. És már nem fájt az a másik csók, a másik ölelés.
Jól érezte magát.
2 hozzászólás
Kedves Matyi!
Sokan esnek abba a hibába, hogy bosszút állnak ilyen esetben is. Szerintem nem sok értelme van, az ilyen megoldásnak. A történetedből nem derült ki, hogy megcsalta, vagy nem csalta meg a hűtlen társát. Igen ezen a történeten el lehet gondolkodni. Ki mit tenne?
Barátsággal Panka!
Kedves Matyi!
Nagyon jó az írásod, a bosszú természetéről. A baj csak az, hogy a bosszú a másik fél részéről egy újabbhoz vezet, és hosszú sorok láncolata indulhat meg. Élvezettel olvastam.
Szeretettel: Rozália