A szobába penetráns bűzök tolakodtak orrfacsaróan kavarogva a szűk légtérben. A férfi bármilyen kényelmetlenül is érezte magát, gondolataiba merülve elmosolyodott. A Lorelei, akit polgári keresztnevén Szonjának hívtak, már hajnal óta a vécén trónolt és fosott. Előző este teliette magát kaviárral, ami alapjában nem lett volna baj, de azon túl mindenféle, számára eddig ismeretlen tengeri herkentyűket is habzsolt. Az a baj Szonjával, hogyha alkalma adódik exotikus kulináriák fogyasztására, azt nem hagyja ki. Úgy látszik, hogy még az „emberes” mennyiségű orosz pezsgő sem segítette a zavartalan emésztését.”Hová is férhetett belé ennyi minden?”- gondolta. Csinos, szőke, szinte tökéletes alkatú. Kék szemeivel, bármikor statisztálhatna akármilyen Niebelung adaptációban. Előző este először hallotta és látta a lányt oroszul beszélni és olyan furának tűnt, mint mikor az ember egy ismert sztárral idegen szinkronhangon szembesül. Délelőtt, egy Alexanderplatz- környéki teraszon még eddig számára ismeretlen, földijével Jorguval találkoztak. Eddig csak hallottak egymásról. Állítólag a hetvenes években disszidált és az óta Németországban él. Alacsony, köpcös, enyhén kreol, balkáni vonásokkal, szőkére festett hajjal és bajusszal.
– Furcsa, de valahogy nem nézel ki sem stricinek, sem olimpikonnak! – jelentette ki Jorgu, akit láthatóan elbűvölt a lány. Szemeivel szinte felfalta.
– Azért néhány textíliát még hagyj, rajta mert megfázik – jegyezte meg románul, gúnyosan nevetve.
– Látom szemmel már teljesen levetkőztetted.
– Á dehogy – pislogott kissé zavarodottan, gondosan festett bajszát simogatva. – De tényleg egy nagyon csínos lány. Látszik rajta hogy igazi német. Akár egy valódi Lorelei…
– Most rólam beszéltek?– kérdezte Szonja.
– Ja! – válaszolt németül – azt mondja Jorgu, hogy emlékezteted az elhunyt húgára. Jorgu tátott szájjal hallgatott és Szonja ,(nemrégtől Lorelei) csapdát sejtve figyelt.
– Nem úgy mereszti, rám a szemét mintha a húga volnék.
Jorgu aprókat vakkantva nevetett.
Szonja egyre csak szenvedett. A férfit most ugyancsak zavarja a lány klausztrofóbiája. Annyira nem visel el semmiféle bezártságot, hogy a fürdőt is, minden alkalommal tárt ajtóval használja. Most is! A bűzök tolakodóan „beszínezik”ennek a kis, szerény garniszálló szobácskájának levegőjét. Az ablakot is csak résnyire lehet billenteni. Most is evvel bíbelődött. A lány hallhatta, hogy mivel foglalatoskodik, ezért légfrissítő spray hiányában, a vécé csészén ülve a hajlakkját fújatta szerte szét.
– Ne haragudj kicsim- nyöszörgött. –Nem tehetek róla!…
„Tehetni tehetsz”- gondolta-, de nem szólt semmit, mert úgy vélte, most úgy is van neki baja elég. Előző nap késő estig a „ruszkiknál”mulattak.
„- Fura egy népség vagytok ti ruszkik! – „mondta akkor a lánynak. „- Vagy éheztek, vagy pezsgővel, osztrigával és kaviárral mulatoztok.”
Ha Szonját bosszantani akarta, csak a vélt ruszki felmenőit emlegette. Ilyenkor, sértődötten, szinte kikérve magának, tiltakozott.-„Ha épen tudni akarod, felmenőim mind németek! Volgai németek Szaratovból!”- pattogott. „- Neked sem esik, jól ha románoznak!” – mordult támadólag.
A férfi mosolygott.”- Már rég nem esik rosszul”-gondolta..
– Hány órakor találkozunk evvel a Jorgosszal?- kérdezte a fürdőből kitámolyogva.
Látva a férfi fanyar képét, a hajlakkot továbbra is szanaszét fújogatta.
– Nem Jorgosz, hanem Jorgu. Még másfél órányi időnk van – mondta – de hamarabb ott kéne lennünk. El kell hitetnem vele hogy a Stadt Hotelben lakunk.
– Te tudod – mondta beletörődötten. Szédelegve nekilátott készülődni.
– Remélem nem „szer”-ben utazik- szólt ki a fürdőből.
– Nyugodt lehetsz, hogy nem. Az főleg a honfitársaid műfaja. Jorgu szerintem ettől jóval gyávább és félti a német állampolgárságát. Tudtommal homályos üzemanyag ügyletekkel foglalkozik. Főleg ezért volna rád és az orosz tudásodra szüksége.
– A tegnap nem úgy festett, mint akit az orosz tudásom érdekelne- kiabálta a zuhanyzó alól. A férfi nem válaszolt
– Nekem nem a zsánerem. Alacsony is, löttyedt …És az a festett szőrzete…! Pfuj!
Úgy tett mintha nem hallotta volna. Valami tőkét szeretett volna kovácsolni a helyzetből. Szonja, úgy két esztendeje csapódott hozzá, mint a kivonult szovjet titkosszolgálat egyik elkódorgott különös egyede. Hiába kilincselt a szövetségi hatóságoknál német felmenőit fitogtatva, érveit csak egy állandó tartózkodási engedélyre konvertálhatta. Bizonyára eddigi tevékenysége nem sok bizalmat ébresztett a helyiekben. Kettejük homályos üzletei miatt a férfit a nem hivatalos alvilágban úgymond stricinek vélték. A rendszerváltást követően, kelet-európai lányokat –főleg romániai és magyarországi álláskeresőket – közvetített errefelé, de bármennyire is hihetetlen, lelkiismereti okokból ezzel felhagyott. Amikor Szonját felszedte, egy néhány kétes tartalmú”hosztesz„munkához segítette, de az, mint egy hűséges öleb, mindig visszatért hozzá. Csak hogy a férfival maradhasson, alkalmi tolmácsolást és fordításokat vállalt. Ha jól sáfárkodtak ebből és egy kis”enyhe” törvénytelenségből, meglehetett élni. Most is alig háromszáz márka az összvagyonuk, amelyből még ki kellene fizetni Frau Leitnert is.
– Miért nem akarsz a „szer”-rel foglalkozni kérdezgették, még előző este a férfitól, az orosz társaságban. – Azt mondják, nagyon jól kiismered magad itt a teutonok között.
„- Mert nem akarok a csalitok, lenni!”- gondolta, de nem mondta ki.
– Túl veszélyes ez nekem. Én nem szeretem a heves izgalmakat- hárította el az ajánlatot.
– Egy olimpikon, aki fél a kihívásoktól?- kérdezték.
– Láttam én már oroszt is, aki utálta a vodkát- felelte.
– Tényleg, miféle olimpikon voltál?- kérdezte félig-meddig lefitymálóan egyik kigyúrt, akit a többiek Igornak szólítottak.
– A nyolcvannégyes olimpia román céllövő csapat tagjaként, nem szálltam át Frankfurtban a los angeles-i gépre. Nem vagyok olyan kigyúrt, mint te, de jól tudok célozni – mondotta enyhe nyomatékkal és mosolygott. Közben keserűen arra gondolt, hogy az óta sem fogott fegyvert és valahogy, azóta sem találja helyét a világban.
– Akkor hogy-hogy mindenütt magyarként mutatkozol be?
– Mert az vagyok.
– Miért oroszok csak Oroszországban élnek?- kérdezett vissza.
Ezek után már nem firtatták a közreműködést. Magukra hagyták őket, hadd szórakozzanak. Szonja elvegyült csevegni a női társaságban. A férfi mértékletesen pezsgőzve, elméjében a másnap stratégiáját csiszolgatta.
Jorgu pontosan érkezett. Már kávézgatva vártak rá és Szonja látszólag eléggé rendbe jött.
– Nekem már ma indulnom kéne Isztambulba! – mondta szinte sürgetően Jorgu, le sem véve szemét a lányról.
– Jó utat! – mondta kedélyesen a férfi. – Mit rendelhetek neked – kérdezte.
– Semmit… vagy mit tudom én …egy kávét és egy ásványvizet.
– Nekem a lányra sürgősen szükségem van! Több orosz üzletemberrel kell találkoznom…
– Hát nem tudom, – dőlt hátra a férfi – a mi ügyfelünk két nap múlva érkezik Londonból és együtt utaznánk Kijevbe. Minden esetre meggondolandó napidíjat ajánl.
– Frászt!- csattant fel Jorgu – azt én is megadom.
– Napi ezerötöt?
– Miért, a londoni ennyit ajánl?
– Ezerkettőt, de ha már lemondom, legyen értelme…
– Ezt nem teheted velem! Velem, egy földiddel!- méltatlankodott
– Földijeim? – legyintett gúnyosan a férfi. – Amióta itt élek az úgynevezett földjeimre fizettem rá eddig a legjobban!
Jorgu gondterhelten izzadt. A férfi tettetett – együtt érzően fürkészte festett izzadó fejét . Látszólag erősen gondolkodott;
– Tudod mit?- szólalt meg – Lásd, meg hogy kivel van dolgod: legyen ezerkettőszáz, de fizesd ki a hotel számlánkat.
– Az mennyi..?
– Úgy húszezer….
– Á szó sem lehet róla! – vágta rá komoran, fejét sűrűn rázogatva. – Az sok. Ha ennyire nincs, pénzetek akkor nem kell az Alexanderplatzon lakni. A keleti oldalon hemzsegnek az olcsó szállók.
A férfi széttárta a karjait és halvány cinikus mosolyt villantott, majd szinte sértődötten szólt az eddig süketen hallgató lányhoz, hogy készülődjön, majd intett a pincérnőnek. – Tájékoztatlak, hogy az Alexanderplatz is a keleti oldalon van- vetette oda távozóban.
Szonja egy szót sem értett a beszélgetésről, de a koreográfia, ismerős volt számára.
– Hát kedves földim -, mondta távozóban – a helyzet az, hogy a leendő ügyfelünk kontójárta lakunk itt, amihez neked mellesleg semmi közöd. Így hát kénytelenek vagyunk bevárni.
– Isten veled, járj szerencsével!
– Az úr fogyasztását is csapja az enyémhez- szolt a söntés felé. Drink geld-et is hagyva fizetett. Elindultak a kijárat felé.
Jorgu csak néhány másodpercig állt tétován, majd utánuk sietett.
Frau Leitner megszámolta a pénzt és hevesen érdeklődött a „jungfrau” holléte felöl,
– Egy órája hogy elrepült Isztambulba- mondta a férfi. – Akkor reggel hatra ébresztőt kérnék, mert elutazom.
– Magyarországra? – kérdezte Frau Leitner.
– Oda- hagyta rá a férfi és felment a szobába.
A bűzök már rég elillantak. Ruhástól ledobta magát az ágyra. Talán most először érezte hiányát a lánynak. Lehet, hogy egy hónap múlva a megbeszéltek szerint Londonban találkoznak. Úgy látszik, minden cuccot elvitt, csak a hajlakk illata maradt és az üres flakon a fésülködő asztalon.
4 hozzászólás
Kedves Jenő!
Ezt már olvatsam tegnap.Érdekes.Csak a hajlakk illatta maradt.Hiányzik a lány.
Ez olyan alvilági románc féle. Ilyet sem olvastam mostanában.Nem gyenge történet.
Ági
Aranyos Ágica!
Köszi hogy nálam jártál ebben a nyári uborkaszedzonban.Ezek olyan idők, amikor jómagam sem tudom hogy hol vagyok.
puszzantás:Jenő
Kedves Jenő!
Néhányszor el kellett olvasnom egyes részeket, hogy megpróbáljam követni a történetet. Pld. "Előző este először hallotta és látta a lányt oroszul beszélni és olyan furának tűnt, mint mikor az ember egy ismert sztárral idegen szinkronhangon szembesül. Délelőtt, egy Alexanderplatz- környéki teraszon még eddig számára ismeretlen, földijével Jorguval találkoztak." Ezt olvasva azt hittem, hogy a lány földije Jorgu, innentől nem értettem a történetben, hogy ki milyen nyelven nem tud, mit nem ért, és ki kinek fordít. Ki a román, ki a magyar, ki az orosz. Elhiszem, hogy a Te fejedben hibátlan volt a leosztás, amikor írtad, de az olvasót /engem/ alaposan megkavartál. A történetben van egy ugrás, amikor Jorgu utánuk megy, azután. Nem értettem, hogy mikor ment el a lány úgy, hogy ő már csak az üres szobát találta, hiszen együtt voltak végig a történetben.
Judit
Kedves Judit.
Be kell vallanom. csak tanulok. Köszi hogy figyelmezetettél.Igaz az a formula, hogy idövel újra kell olvasni, mert a dolgok más megvilágításban kerülnek elő.
Pusszantás:Jenő