Az ébredés után
Már egy év telt el azóta, hogy a világban újra felébredt. Egy igen hosszú év telt el azóta, hogy a varázslat már nem csak mese. A világ amit addig ismertünk teljesen megváltozott. Sok elmélet volt arról mi vár ránk 2012-ben, de ezt egyik se látta előre. Az emberekben felébredt a varázslat.
Az egész olyan hirtelen történt. Egyik percben még a Zh eredményét várom a következőben meg elkezdődik. A szoba egyre fényesebb lett. Emlékszem még csodálkoztam is, hogy egy ilyen komor decemberi napon ez nem megszokott. De ez valami egészen más volt, mert a fény nem az ablakon jött be hanem belőlem áradt. A fény egyre erősödött míg már nézni is fájt. A következő emlékem az hogy meleg van. Valami kellemes meleg járja át az egész testem miközben a padlón heverek. Lassan kinyitottam a szemem. A szoba már nem volt olyan fényes , de éreztem valami nagyon nincs rendben. Próbáltam meg kapaszkodni a székbe, egy egyszerű mozdulatnak indult ez is, felemeltem a kezem de ekkor valami történt. Egy fény hasáb indult meg végig a bal karomon majd vágódott bele a székben át egyenest a falba. Két poszterem karcolta a falon. Az egyiken a kedvenc pc játékom főhőse Dante volt. A másik egy Bullet for my Valentine album kép volt. Így lett az új nevem Dante Valentine.
Mint az idővel kiderült angyal lettem. Jó nem az a tipikus angyal. Nem tudtam érintéssel gyógyítani, nagy fehér szárnyaim se voltak. Csupán a fényt tudtam irányítani és tehetségem lett a Démon vadászathoz.
De a világon nem én voltam az egyetlen aki ezekben a percekben meg változott. Mindenki át eset valamilyen változáson. Balesetek ezrei következtek be a mert egy pillanatra meg állt a világ. De valamiért halálos áldozat sehol nem volt, talán a változás óvta meg az embereket. Mindenkinek lett valamilyen adottsága. Persze ezután mindenki más lett, szinte senki nem tudta folytatatni addigi életét.
Néhány hét alatt a hasonló adottságú emberek találták meg egymást és klánokat alkottak. A legtöbb csupán internetes tábor volt ahol megbeszélhették egymással a tapasztalatokat. A közösségi oldalakat ellepték az ilyen klubok. De volt néhány sokkal elszántabb klán is. Akik hasonló célra akarták használni az erejüket. A világ átformálásra, ami szerintem elég elcsépelt dolog mert hát a világ már csak ilyen. Persze voltak ennél praktikusabban gondolkozó klánok is akiknek élő áldozat kellet az igazán nagy hatalom kiváltásához .
A kormányok először fegyveres erőket küldtek ellenük. Ezen a bejelentésen persze a legtöbb aktivista felháborodott és heves viták robbantak ki arról, hogy ez helytelen és cseppet se emberséges megoldás. Na de egyszer nagyon mellé fogtak. Belső információk alapján megtudták, hogy a katonáknak ki a legújabb célpontja. Egy démonidéző szekta volt, ahová ők elmentek, hogy megvédjék őket. Rossz ötlet volt. Élő áldozatok lettek egy erős 7. körből származó démon megidézéséhez. Az eredmény nem volt túl szép, az aktivisták meghaltak, a katonák meghaltak és a csendes kisváros ahol ez az egész zajlott eltüntet teljesen a démon pusztításától.
Persze ez egy igen kényes helyzetet teremtett a világba. Ha a kormányok nem lép valamit ezek a szélsőséges szekták felbátorodnak és még messzibb mennek le. Ekkor valamelyik zseni kitalálta, hogy talán rossz ötlet volt katonákat küldeni, mert bár nekik is voltak képességeik de azokra nem támaszkodtak csupán a fegyverekre és az ébredés előtti módszerekre. Talán ha össze gyűjtenének egy rakás embert, akik a képességeikkel küzdenek történne valami. Hát történt is.
Az első csapat elkapta a démonidézőket akik ezt tették és megölték őket. Egy emberjogi aktivista se siratta ezt a döntést. Mi a Vadászok egy nemzetközileg elismert szervezet lettünk akik a világon bárhol tevékenykedhetnek és bármilyen információt kikérhetnek az aktuális hatóságoktól. Minden hatóság kezes velünk kivéve az adó hatóságok, ők utálnak minket, egy egyszerű adóbevallást is órákba telik elkérni tőlük.
Én is ehhez a szervezethez tartozom. Mivel az angyalok az egyik legritkább fajnak számít ezért is van az, hogy én kicsit több fizetést kapok mint a többiek. Bár akad egy pár piromágus aki ezért legszívesebben felgyújtana. Mentségemre szóljon, hogy a piromágusok mindent felgyújtanának szívük szerint.
A munkám nem túl bonyolult. Meg tudni mire vadászom, mik a gyenge pontjai, hol van és likvidálni. De amilyen egyszerű pont annyira nehéz. Ha az elkövető csak darabolja az áldozatait nem tudhatom mi is pontosan, egy véres hús cafat nem sokat árul el. De néha az is meg esik, hogy az áldozat védekezés közben a saját képességével hagy hátra téves nyomokat. Vagy az tettesnek van másodlagos adottsága is. Persze a búvóhely se egy belvárosi ház ami közelében mindig van parkoló. Nem, ezek a gonosz emberek a lehető leglehetetlenebb helyre tudnak elbújni. Eddigi pályafutásom legdurvább esete volt amikor egy sötét druida fának álcázta magát egy erdőben, hetekbe került míg a nyomára akadtam.
A legtöbb küldetést emailba kapom meg. Szerencsére elég egyszer havonta bemennem a központba, hogy a jelentésemet le adjam. Felszerelést is magamnak szerzem be. Valamiért a kincstár elég mérges lesz ha néhány ezüst kést elragadnak a célpontjaim és azt is nehezen dolgozzák fel hogy egy golyónál többre van szükségem. Vagy lehet azért ilyen feszültek mert angyal lévén igyekszek mindig emeleti erkélyes szobát szerezni?
Most is egy küldetésre készülök. A napokban feltűnt egy nagyon elszánt új szervezet. A másvilág. Tagjairól még nem sikerült semmi konkrétat kideríteni. Egyedül az a biztos, hogy többen vannak és az egyik tagnak hatalma van a papír felett. Feladat felderíteni ezt a szervezetet és információkat gyűjteni. Valamiért soha nem tetszik hozzá azt, hogy likvidáld is őket ha már arra jársz.
Egyszerű feladatnak tűnik de van egy olyan érzésem, hogy ebből még lesz elég fejfájás. Ha már egy papírmágus is velük van az már régen rossz. Be kell szereznem néhány új kelléket. Talán még egy kis plusz tűzerő se ártana.
Még egyszer átfutottam a felszerelésem és megnéztem van e nálam elég zacskós leves és cappuccino. Számomra ezek a legfontosabbak, mert hát éhesen és nyúzottan nem lehet küzdeni. Na jó van még más is nálam, laptop meg néhány harci eszköz de most komolyan aki látott már fegyvermestert állig felszerelkezve utazni a buszon az tudja miről beszélek. Nem kell túlzásba esni, végül is egy kreatív elme minden helyzetbe feltalálja magát.
Utoljára még végig néztem a szobámon és kiléptem a nagyvilágba.
– Egy újabb nap, egy újabb csata…
6 hozzászólás
Kedves Dante Valentine!
Az ötletedben van lehetőség, de a kidolgozás egyelőre kidolgozatlan, és a helyesírásodon is van mit javítani – főleg az egybeírás-különírás és a vesszőhasználat területén. Ez sajnos eléggé lerontja az élményt, pedig kíváncsi vagyok a folytatásra.
Laura
Kedves Laura
Köszönöm a véleményed, sokat jelent. Mert így megtudhatom mire kell még nagyobb figyelmet fordítanom. Remélem a folytatásban ezeket a hibákat sikerül kijavítanom.
Dante Valentine
Abszolút osztom Laura véleményét. Jó pörgős, érdekes írás lenne, ha nem lenne ennyire elnagyolt és hát… a helyesírás döntő a megítélésben. Szerintem csak figyelmetlenségből adódó hibák. Olvasd át többször, s ha bizonytalan vagy valamiben, járj utána! Megéri, mert az ötlet jó!
Üdv
((Zoli
Kedves braxux!
Számos hiba van írásodban, amik közül a legszembetűnőbbek a fogalmazási-, nyelvtani-, és kreativitási hibák. Az utóbbi alatt azt értem, hogy sok karakter, kifejezés, ill. megnevezés szinte már közhelyesnek számít a fantasy irodalomban, ettől függetlenül te is használod (amivel még nem is feltétlenül lenne gond, de te halmozva használod őket) ezeket, amiket egy hozzám hasonló fiatal betéve ismer. Ha még orkok, elfek, stb. lények is szerepelnének benne az lenne még fura. Bár bevallom némelyiket én is szívesen használnám – főleg az utóbb megnevezetteket – írásaimban, de a téma már kb. az 50-es évek óta nem új, mivel Tolkien már említette őket műveiben. Viszont, ha sokat írsz és sokat olvasol, a hibák kiküszöbölhetőek, így hosszútávon nincs miért aggódni. Ettől függetlenül élveztem a műved olvasását, és úgy gondolom sokat fejlődhetsz még, amihez előre is sok sikert kívánok. Ne haragudj, ha túlzottan kritikus voltam.
A történet egyelőre tetszik. Sok múlik még a folytatáson, szóval mást egyelőre nem fűzök hozzá.:)
Viszont a helyesírásra tényleg figyelj, engem is zavartak a hibák olvasás közben.
Én is éppen most írok egy hasonló történetet démonokkal meg angyalokkal :-). A történet hibája, hogy kissé túlpörgetett. Kb. két oldal lehet Wordben, de már megismertük a teljes előzményt. Szerintem ne siess ennyire, fejts ki mindent részletesebben! George R. R. Martin is ezt tette, és lett belőle egy Trónok harca :-).