Linda nővérrel futott össze elsőként a folyosón, őt kérdezte meg hát, hogy benn van-e Keveházi doktor, és hol találhatná meg.
– Talán még itt van, nézz be az orvosiba…
– Bocsánatot kell kérnem tőle… csúnyán megbántottam… Köszi, benézek! – s már futott is az orvosi szoba irányába. Ott aztán mély lélegzetet vett, és bekopogott.
– Szabad! – Mendi felismerte Kelemen hangját, s bár bátortalanul, de benyitott.
– Üdvözlöm Mendi! Mi jó hírt hozott? –
– Hoztam azt is! Jolanda visszavonta az örökbefogadási kérelmét.
– Ez tényleg jó hír!…
– Igen, és az ön érdeme. Köszönöm. És szeretném még a bocsánatát kérni. Elismerem, csúnyán megbántottam…
– Szóra sem érdemes… Ha ez nem így történik, ahogy történt, ki tudja még meddig húzódhatott volna ez az ügy. Így viszont vége. Lehet, hogy mire megkapja a papírokat, már viheti is haza Domit. Jól van a srác, rohamosan gyógyul… volt már ma nála?
– Majd most megyek, de előbb szerettem volna könnyíteni a lelkemen.
– Ó, tényleg sajnálom, bár bevallom rosszul esett, hogy egy szintre kerültem Jolandával, és éppen magától kellett ilyet hallanom… de most már felejtsük el, megértem a kétségbeesését… Mennek le az kertbe Domival? – Mendi bólintott – Jó, akkor mehetünk együtt, éppen haza indultam, nincs itt ma már rám szükség.
Dominik az asztalnál ült, rajzlapok, színes ceruzák vették körül, de ő rá volt borulva az asztalra.
– Kicsim, elaludtál, mi baj van? – kérdezte Mendi.
– Anya, fáj nagyon!… – Mi fáj kicsim? – Kelemen is gyorsan odaugrott a fiúhoz. Egyik kezével a pulzusát mérte, a másikat a homlokára tette, majd odavetette Mendinek – fektesse az ágyra, mindjárt jövök!
Mendi nehezen boldogult, hogy az ágyig vonszolja a fiúcskát, lehúzta róla a pólót és lefektette. Folyamatosan kérdezgette mi fáj, hol fáj, de Dominik csak nyöszörgött és Mendi tehetetlenül állt ott az ágya mellett és fogta a kezét. Amikor Kelemen befutott, azonnal átadta neki a helyet.
A keze újra a pulzusát tapintotta, majd meghallgatta a mellkasát.
– Hol fáj, kisöreg?…
– A hasam…
– Mendi kérem, vizezzen be egy törölközőt, tegye a homlokára… maradjon mellette… én intézkedek, csinálunk egy szívultrahangot… – s azzal már rohant is.
– Mendi egyedül maradt Dominikkal, és fogalma sem volt mit tegyen. Homlokára tette a nedves törölközőt, sőt az arcát is megtörölgette s csak nézte a vergődő kis testet.
Hamar jött Linda nővér is, s most már ketten néztek tanácstalanul, hol a kisfiúra, hol egymásra.
Nem sokára hallatszott a hordágy kerekeinek zörgő gurulása, nyílt az ajtó, az ápoló felkapta a kisfiút és az ágyról a hordágyra tette s futott vele a folyosón. Mendi kétségbeesetten futott utána, majd amikor megállt a hordágy egy ajtó előtt, azt olvasta rajta: Szívultrahang. Az ajtó kinyílt és ott állt Kelemen, intett a fiúnak, hogy menjen be, Mendinek meg azt mondta várjon, amíg elvégzik az ultrahangot, akkor többet tud mondani.
A várakozás gyötrelmes perceiben, Mendi átérezte, mit jelent anyának lenni. Kiverte a veríték, bár tudta, jó kezekben van a fiú, mégis szeretett volna ott lenni maga is. A percek óráknak tűntek. Felállt, járkált le-fel idegesen és nem értette mi történhetett, amikor már olyan jól érezte magát.
Amikor újra meglátta a hordágyat Dominikkal, akkor odafutott.
– Hogy vagy kicsim?… – kérdezte, és végig simított a homlokán.
– Kicsit jobban – volt a halk válasz.
– Menjen a laborba – szólt oda az ápoló fiúnak Kelemen, majd Mendihez fordult – még vért veszünk tőle, azután majd beszélgetünk…
Kelemen még gyógyszereket adott be a fiúnak, s kisvártatva el is aludt. Mendinek rengeteg kérdése volt, így Kelemen hosszasan mesélt neki.
– A szívultrahang, nem mutatott ki semmit, ha a laborleletből sem jutunk semmilyen információhoz, akkor holnap biopszia. Csak ez az eljárás képes kimutatni, hogy a szervezet kilöki-e a szívet, vagy sem.
– … de két hónap után?… Nem… ugye az nem lehet?
– Mendi, ne aggódjon, ezek a immunszuppresszív gyógyszerek, amiket kap, nap mint nap, arra valók, hogy megakadályozzák a kilökődést. Ezeket élete végéig szednie kell, persze, évek múltával kisebb az esély, de mindig fennáll a veszély, ezeket a gyógyszereket nem hagyhatja el, csak legfeljebb az adagot lehet csökkenteni.
– Istenem… És mondja, mi az a biopszia?
– A biopszia, szívizomból vett mintavételi eljárás, az képes biztonságosan megmutatni, hogy a szervezet kilöki-e a szívet, vagy sem.
– Az miből áll… hogyan vesznek mintát?…
– Katétert vezetnek fel a nyaki vénán keresztül a szív jobb kamrájához, amelyből szövetmintát vesznek. A mintát vizsgálatra küldik és a szervkilökődés jeleit keresik.
– Jaj, Istenem! Szegény kicsikém…
– Ne aggódjon, Mendi, ezt már ismeri a fiú, hiszen az első két hónapban minden héten átesett rajta, ezt a későbbiekben is ismételni kell, legalább évente, az szerint írják fel a gyógyszereket mindig újra és újra, azokat sosem hagyhatja el.
– Megrémít! Ezt nekem eddig senki sem mondta… még Ludvig sem, hogy mi vár rá…
– Talán nem akarta megijeszteni, én sem akarom, de ezzel tisztában kell lennie, mert már Ludvig nincs ön mellett.
– Délután azt mondta, hogy a hasa fáj…
– Megvizsgáltam azt is, megnyomkodtam, semmire sem reagált. Az a baj, hogy nem is tudja mit érez. Nagy általánosságban a tünetei lehetnek zihálás, láz, vagy hőemelkedés, kapkodva lélegzés… ilyesmi, persze bármi lehet, sőt akár tünetmentes is lehet és megtörténhet a baj.
– Most mit adott be neki az előbb, altatót?
– Nem, az immunszuppresszív gyógyszereit, amit eddig is, csak egy picit emeltem az esti adagot, majd holnap a biopszián eldől, hogy mit kell tennünk. Most meg már későre jár, menjen haza és aludja ki magát, ne izguljon, én itt maradok mellette.
– Egész éjjel?… Már kora délután haza indult, lehet, hogy nem is evett, nem maradhat itt egész éjjel… majd én itt maradok!
– Mendi, ha baj lenne, úgysem tudna segíteni…
– Szólnék az ügyeletesnek, csak van ügyeletes orvos éjszaka is…
– Persze, van. Most is konzultáltam vele, majd benéz ő is éjjel, bizonyára. Ne aggódjon, ráérek, itt maradok, csak menjen haza és pihenje ki magát.
– Reggel bejöhetek?
– Csak izgulna, feleslegesen…
– Miért, az jobb, ha otthon izgulok?
– Az lenne jobb, ha nem izgulna, nem lesz semmi baj. Ha megadja a számát, értesíteni fogom minden lépésről, és arról is, hogy mikor jöhet. Jó lesz?
– Önnek is kell aludnia!
– Már hozzászoktam, hogy nem alszom… Egyébként itt ez a kis heverő, majd itt szundítok kicsit… de felébredek minden mozdulatára, ne féljen. Így rendben lesz?
– Hát jó, látom nem enged a huszonegyből… – oda lépett Dominikhoz, hallgatta a szuszogását, tenyerét a homokára tette, majd puszit nyomott rá és kicsit megnyugodva, hazaindult.
Folyt. köv.
8 hozzászólás
Drága Ida!
Tetszik, hogy ilyen érthetően még is szakszerűen írod le egy szív műtét lehetséges folyamatait. Remélem nem lesz nagyobb baj…(ne is legyen!
Gratulálok és várom a folytatást!
Szeretettel ölellek: Ica
Drága Ica!
Végtelenül jólesnek elismerő soraid. Köszönöm szépen.
A folytatás holnap reggel érkezik. Örömmel tölt el, hogy várod.
Ölellek szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Most, mikor már minden rendben lenne, ismét újabb akadály gördül az örökbefogadásban. Remélem, nem lesz komolyabb baj! Bár még öt rész hátra van, sok minden történhet…
Sok szeretettel olvastalak. Matild
Drága Matild!
Azt mondod történhet? Hát akkor történni is fog még egy s más. 🙂
De holnap már érkezik is a következő, és minden kiderül…
Örültem neked, és várlak szeretettel a jövőben is.
Ölellek,
Ida
Drága Ida!
Olyan izgalmas volt ez a rész is. Mondhatom, a kisfiúnak sokat kell kibírni. Szerencsére, az orvosok
is és Mendi is jól viselik a kezelést és mindent megtesznek érte.
Kiváncsi vagyok a következőkre, ezért sietek oda.
Szeretettel olvastam:
Kata
Drága Kata!
Itt is megköszönöm, hogy olvasod. 🙂
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Te aztán alaposan utána néztél a szívtranszplantációnak! Elismerésem!
Mendi a szívsebész férjéve együtt akarta örökbe fogadni Dominikot, ebben a megváltozott helyzetben elég félelmetes szembenéznie a számára ismeretlen problémákkal.
De talán talál egy másik szívsebész férjet…???
Hajaj! Minek is ment hozzá az ügyvédhez az előző részben…
Izgalmasan szövöd a történetet!
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy izgalmasnak találod, de látom, hogy már kiderült számodra minden, hogy hát mégsem lett újabb szívsebész férj. 🙂
Ami a szívtranszplantációnak az ismereteit illeti, hát mit mondjak, igen kevés az, nem is jár érte elismerés. Igaz, sokat olvastam, kutattam utána, de végül csak annyit szóltam róla, amennyit meg is értettem. A nagyobb hányadát az ismeretlenség fátyla takarja, legalábbis előlem. 🙂
Ida