Soha nem gondolta volna, hogy így fog örülni ékszerei leértékelésének.
Az októberi borongós, nyálkás délután nem sok szórakozást ígért.
Lakásban tölteni az időt egy három éves nőkezdeménnyel, ……… nem kis feladat.
Kínjában találta ki, hogy tegyék azt, ami neki kislánykorában kedves időtöltés volt, – nézegessék az ékszergyűjteményt.
Közben egy-egy történet az imádott dédiről, aki a gyűjtemény megalapozója, – klassz délután lesz. Gondolta ő, de másként vélekedett az ifjú hölgy. A hideg-szürkén csillogó ékszeres ládika még lekötötte a figyelmét, főleg, a tetején delfinnel virgonckodó görög istengyerek. De az ékszerek nem érdekelték. Unottan söpörte félre a türkizköves gyűrűt, a rubinttal ékesített fülbevalót, a smaragdos karláncot. Nem érdekelte a kövek története, nem melegítette át tekintetét az arany sárga villódzása. De amikor meglátta a színes agyaggolyókból készített gyöngysort, ami öregsége miatt már repedezett is volt, fakó is volt, – arcocskája felragyogott. Ez tetszik, mondta, és jött a javaslat: csináljunk ilyet.
Agyag nem volt otthon, de só igen.
Só gyurmából készítettek karkötőt, nyakra való gyöngysort.
Az, hogy a golyók különböző méretűek, és nem is mindig golyók, – csak növelte az értéket a kicsi lány szemében.
Száradásra nem volt idő, így „kisütötték” művüket.
A szürkés-fehér unalmas, színmintának ott az ékszerdoboz. Festettek rubint és borostyán, türkiz és zafír gömböket. Mire elkészült a mű, a kis hölgy a szivárvány összes színében pompázva elaludt a szőnyegen.
A fáradt nagymama boldog örömmel nézte az asztalon szétszórt évszázados ékszereket és a golyósort.
Az ősi kincseket dobozba söpörte, aztán óvatosan, drágák között a legdrágábbat, – ráfektette a cifra gyöngysort egy selyem kendőre.