Halál
Tudom kicsit nagy és hirtelen váltás a szerelem után a halálról írni, de ez egy olyan dolog amit nagyon tabuként és misztériumként kezelünk! Persze nem azt jelenti, hogy tiszteletlen lennék a halállal szemben. Pedig a halál is az élet velejárója. Bármily paradox is azért élünk hogy meghaljunk! Bármilyen teljes és tökéletes életet is éltünk a végén mind meghalunk! Mind úgy véljük, hogy a halál szomorú dolog de miért is? Nem tudjuk mi történik a halál után. Még senki sem tért vissza, hogy elmesélj mi is vár ránk! Természetes, hogy félünk tőle, az ember mindentől fél ami új, ismeretlen számára! Kultúrára válogatja hogyan állunk a halálhoz!
„A halál elsődleges (vagy inkább materialista) értelmezésben biológiai esemény, az a folyamat, mikor az élő szervezet komplex működése leáll. Másrészt az ember számára távolról sem pusztán fizikai, fiziológiai jelenség, hanem egyben a legnagyobb és egyben legnehezebb létkérdések egyike. Számos filozófus szerint az emberi lét értelmét vesztené a halál ismerete nélkül. A vallások fő kérdései a halállal kapcsolatosak, sőt egyes vélemények szerint vallások nem is léteznének a halál jelensége nélkül.” (Részlet a Wikipedia Halál szócikkéből)
„A haláltól való idegenség és szorongás korunkban vált csak igazán kifejezetté. Az ezredfordulóra felgyülemlett ismeretanyag, az igény a materiális világ megismerésére, a technikai haladás, a betegségek jó gyógyítási esélyei, a felgyorsult életritmus arra ösztönöznek, hogy távol tartsa magától az ember az elmúlás gondolatát. A valós tudás birtoklásával elfojtja azt, amire az értelem csak szorongató magyarázatot adhat. Hiányt pótolna az idevonatkozó hagyományok átmentése, amelyek segítségével a halál a földi életút emberhez méltó lezárását jelenthetné. A hagyományok hitből és filozófiából táplálkozó gyökerei olyan tartalmakat hordoznak, amelyeket megerősítenek napjainkban a klinikai halál állapotából visszahozott betegek halál közeli élményei.” (Részlet az informed honlapján, halálfélelemmel kapcsolatban megjelent cikkéből)
Az, hogy mi történik a halál után minden kultúrában más a megítélése. A kereszténység és az iszlám szerint, a halál után a lélek a pokolba vagy a mennyországba kerül. Ezzel ellentétben a lélekvándorlást hirdető vallások szerint,- mint például a hinduizmus vagy a buddhizmus -, a lélek egy új testben újra születik. Sok kultúrában a mennyországba vezető út nem zökkenőmentes: az iszlámban például Szirát hajszálnál vékonyabb és kardpengénél élesebb hídján kell átkelni, amely a pokol tüzei felett ível. A boldogok országába csak a hídon átkelve lehet eljutni. A görögöknél a halottakat Charon révész vitte át ladikján a Styx folyón az alvilágba – pénzért, ezért a halottak szemére pénzt tettek.
A magyar népi hagyományban a halál beálltakor általában első tennivaló volt az ablak kinyitása, amelyet sok helyen még a közelmúltban is úgy magyaráztak, hogy a távozó léleknek szabad útja legyen.
Egészen különleges segítséget adtak halottaiknak a panamai cuna indiánok. A halottasháztól egy kötelet húztak át a közeli folyón keresztül, hogy azzal segítsék át a halottak birodalmába az elhunytakat. Amikor legközelebb kenus hajtott át a folyón, az ő feladata volt a kötél elvágása. Így a halott már biztosan nem talált vissza, nem kellett tartani a hátramaradottaknak a szellemjárástól.
Sok kultúrában a halottak szelleme nem távozott azonnal. Az oroszoknál például a halált követő kilencedik napig az ablakpárkányra kenyeret, sót és vodkát helyeztek ki a visszajáró halottaknak. A néphiedelem szerint a halott lelke a 40. napon hagyta el végérvényesen az élőket, ennek alkalmából nagy lakomát csaptak.
Egyes kultúrákban a test halálát követően a lélek még akár évekig is élhet. A dél-borneói ngadju-dayakiak például úgy tartják, a lélek még egy jó évet velük van, ezért temetésből kettőt is rendeznek.
Érdekes viszonyulásuk van a kameruni bamilekek is halottaikhoz. Aki "jó" halálban halt meg, azt közvetlenül házuk közelébe temetik, ezzel lelke a család körében marad. Ezzel szemben, aki öngyilkosság, alkoholizmus, boszorkányság, villámlás áldozata lett, azt rituálisan leválasztják az élőkről, az ilyen halál ugyanis fertőző lehet.
Az elhunytakkal való újratalálkozást Dél-Amerikában minden év november elején táncos-zenés, tequilás mulatsággal ünnepelik a temetőkben. A mexikói hagyományokhoz hûen, november elsején és másodikán a család várja halottai látogatását; egy ünnepi oltár elkészítésével teszi felejthetetlenné a megemlékezést, melyre elhelyezi az elhunyt kedvenc ételeit, italait és cigarettáit; a gyerekek lelkeit pedig kedvenc játékaikkal, különbözõ nyalánkságokkal vendégelik meg. A halottakról (és az élõkrõl) való megemlékezés célja, hogy majd egyszer az egész család ismét találkozik a túlvilágon, az oltárról nem hiányozhatnak a cukorból és csokoládéból készített halotti tárgyak, és a cukorkoponyák sem, ez utóbbiakon feltüntetik az élõ családtagok neveit. Természetesen a vallásos szimbólumok is megtalálhatók a feldíszített oltárokon: a gyertya, a füstölõ, és a cempasúchil nevû mexikói sárga virág. A megemlékezés családi ünnep jelleget ölt, a családtagok esznek, isznak vidám zene kiséretében, és megtréfálják a halált.
Az oltárokat gyakran a népszerû mexikói grafikus, Guadalupe Posada (1851-1913) mûvei is díszítik, rajzai csontvázakból kialakított, mindennapi jeleneteket ábrázolnak.
Míg az európaiak számára a halál a tabutémák közé tartozik, a mexikóiak számára élet és halál nem feloldhatatlan ellentét, a mexikói ember régóta próbál együttélni a haláltudattal, és gúnyt ûz a kaszásból. Octavio Paz, mexikói író szavait idézve: "…homályosan tudjuk, hogy élet és halál nem más mint két egymással kibékíthetetlen, ellentétes mozgás, amelyek ugyanakkor egyazon valóságnak a kiegészítõ elemei."
Szóval mint láthatjuk, kúturánként változó a halál megítélése és bármilyen furcsán is hangzik számomra ez a mexikói felfogás illetve a buddhizmus alaptétele a legszimpatikusabb. Mert miért is fáj annyira ha valaki meghal. Sajnos ki kell, hogy mondjam de ebben szerepet játszik az emberi természet egyik metódusa az önzőség is! Mert nem tudjuk, nem akarjuk elengedni a szerettünket!
De sajnos az ő halálával nem áll meg az élet körforgása. Emiatt is egy érdekes és máig vitatott kérdés az eutanázia, de erre majd a későbbiekben kitérek.
Én is vesztettem már el szeretett embert, édesapámat, nagypapámat, sőt sajnos barátot is aki még csak 23 éves volt! És igen fáj és fájni is fog a dolog! De próbáljunk meg úgy hozzáállni, -amíg nem nyer bizonyosságot, hogy a halál egy negatív jellegű dolog és „odaát” csak rossz dolgok várnak -hogy aki odakerült az egy jobb, békésebb helyen van, ahol megszabadult az élet nyűgjeitől és már csak békés, boldog „élet” vár rá!
2 hozzászólás
Voltak kultúrák, szokások amiket ismertem, de volt ami új volt.
Azt viszont nem értem, hogy miért nem a cikkek közé teszed ezeket az esszéket? Szerintem inkább odavalók…ettől függetlenül szívesen olvastam ezt a részt is.
Azért mertt ez a végén egy könyvé fog összeállni csak egyszerre nem tudom feltölteni az egészet! Meg ez nem cikknek készül!