Elkéső befektet
(Nagyvárosi történet, kilencedik, majdnem befejező rész, de, meggondoltam, inkább a befejező rész előtti rész, lehet mégis a befejezés előtti részt megelőző?)
Szóval, visszatérve a jelen történetbe – mindig csak elkalandozok, én fáradt, fecsegő öregember – nem akármilyen csapatot alkottak annak idején ők: a két asszony, meg Elkéső. Pedig annyira különbözőek voltak ők hárman!
Etka volt tűnődő, álmokat, terveket szövő, csak fűzte, egyre fűzte terveit, álmait, akár színes, csudagyöngyeit, mondta csak mindig: tudjátok, ha majd elég pénzt gyűjtöttem itt össze, aztán, talán férjhez megyek majd, egy kedveshez, tudjátok, egy olyan igazi, nagyon-nagyon kedveshez, veszünk egy farmot valahol, és kihozom onnét őt is (társai jól tudták, ekkor autista öccsére gondolt).
Amanda ilyenkor rendszerint elszótlanodott, ő sose beszélt a családjáról, meg terveiről sem, bár a többiek tudták, van néhány fénykép gondosan őrzött holmija között. Ezeket a képeket néha elővette, nézegette-rendezgette-szeretgette… A többiek meg nem kérdezgették, a világ minden kincséért se kérdezték volna, mert a barátság lényege, és ők jól tudták, ó, nagyon is jól tudták, a másik el nem mondott titkait kár fürkészni, mert ez is a barátsághoz tartozik. Ő meg sose beszélt a kedves, kincses holmijából elővett képekről.
De, tán éppen ezért, mert nem volt félnie-féltenie valója, ki tudja, ugyan, ki tudhatja akarta csak óvni fontos kincseit, apró, fontos dolgait – nem akarta azt, hogy kincsei mások kezére jussanak. Lényeg, hogy kalandkeresőbb, vagányabb volt Gyöngyfűzőnél, nem félt, és nem hátrált meg sohase semmitől-senkitől…
És hogy milyen volt Elkéső? Ő csak amolyan öbölparti volt… Csodálkozott csak, rácsodálkozott az új, számára olyan fura, sokszor, – és tudjátok, hogy egyre jobban megismerte, annál furcsább – érthetetlen világra. Pedig csak gondolta, vélte, hogy ismeri, megismerte.
Közben egyformán teltek, múltak ünnepek, meg hétköznapok, mutatványok tánc, zene, utána meg kalapozás, nagy néha zsebmetszés, máskor koldulás, megélhetés végett). Elkéső egyenrangú társukká lett a vállalkozásban (bár a kikötőbeliek eleinte lenézték a „ki tudja, honnan szabadult”, fura öltözékű, szakadt, vékony, kardot viselő suhancot).
Szóval csak teltek, múltak ünnepek, meg hétköznapok, csak olyan egyformán, de barátságuk, szeretetük, no meg pénzük is gyarapodott. Ők hárman reggel együtt keltek, nappal együtt dolgoztak, éjjel meg együtt háltak. Bejárták a kikötőt, a közeli tereket, a rossz csehókat. És bár látszólag egyformán peregtek, múltak ünnepek, közben meg a rosszkedvű, olyan „esős-esernyős” hétköznapok, amolyan, a gyorsuló, múló Időt jelző, elronthatatlan, könyörtelenül pergő homokóraként, gyorsult fel körülöttük minden, mert olyan gyorsan minden!
– Elkéső! – jutott eszébe egyszer Kalamajkának. Jobb lenne, ha megkeresett keresett pénzedet már nem abba az ócska, vásott tarisznyába hordanád! Biztosabb helye lenne már annak a bankba.
– Szerintem ez a pénz nálam nagyobb biztonságba van – Elkéső, tudni illendő, még soha életébe nem hallott még olyasmiről, mint a bank.
– Tudod, ha beadnád, ott nagyobb biztonságba lenne. Megőrzik, meg kamatot is adnának érte.
Hát Elkésőnek ugyan fogalma se volt mindezekről (bank, őrzés, meg kamat) de bízott Kalamajkában, így hát együtt elbandukoltak a bankba.
– Ok, menj be, helyezd el a pénzt, én meg itt majd megvárlak.
Hát Elkésőnek ugyan fogalma se volt mindezekről (bank, őrzés, meg kamat) de bízott Kalamajkában, így hát bement, és tök egyedül, és tök elszántan, olyan mindegy-mindegy alapon.
Benn tágas oszlopcsarnokba jutott. Az emberek egy része apró, felhúzott rácsú ablakú, kicsiny lyukakba ült, a többség, a kinnlevők (kívülállók) meg várva, hogy türelmesen várakoztak sorukra, mint hívők a korty borra, meg az ostyára… De hát itt most nem, egyáltalán nem erről volt szó!
Szóval Elkéső minden akadály nélkül bejutott a bankba. Gondosan körülnézett, ugyan hová is helyezhetné itt el biztonságban a pénzét? Mennyi, mennyi ember! Szerencsére, észrevett az egyik oszlop mögött a falban egy kis hasadékot. Körülnézett. (Csak senkire nem felhívni a figyelmet!!!!!) Elővette a borítékot, amit Kalamajkától kapott, aztán a benne lévő pénzzel együtt (napjainkban megtakarításnak mondanák az ilyet), a borítékot, benne lévő, összes pénzével együtt, gondosan becsúsztatta a hasadékba…