– Uraim! Örülök, hogy életben találom Önöket! – Aaliyah segített kimászni a férfiaknak a földalatti járatból. – Sajnálom, hogy késtem.
– Hol vagyunk?
– Körülbelül egy kilométerre a tanyától. Sietnünk kell. A szülőket biztonságba helyeztem, de ha Paras ilyen hamar ránk talált, nem tudom meddig rejtőzhetünk.
– Hogy talált ránk Aaliyah?
Aaliyah szeme megrebbent.
– Maradjunk annyiban uraim, hogy nem hiába vagyok az apám lánya.
– Maga most szórakozik velünk? Maga küldte ránk a fegyverest! És még legyünk hálásak is a segítségéért? – Farbor fenyegetően a lány fölé magasodott.
– Megértem, ha nem bízik bennem Robert, de erre most nincs időnk. Az életünk van veszélyben. Az enyém ugyanúgy, mint a maguké. Indulnunk kell – azzal hátat fordított a koszos, sáros férfiaknak a barlang kijárata felé.
– Szükségünk van a segítségére Robert. – Brenton barátja vállára tette a kezét. – Nélküle még mindig ott szerencsétlenkednénk – mutatott a lyuk irányába. – Ő segített megszöktetni a kórházból és azóta is mellettünk van. Bíznunk kell benne. Nincs más választásunk.
– Mindig van választás – motyogta Robert, de ő is elindult Brenton után.
*
– Hogy találhatott ránk ilyen hamar? – kérdezte a galériatulajdonos már az autóban ülve.
– Nem tudom, talán valahol nem voltunk elég elővigyázatosak, és felismert bennünket valaki.
– Hogyan lehet védekezni ez ellen a Paras ellen?
– Egyféleképpen: ha megöljük.
Nyomasztó csend telepedett közéjük.
– Mi nem vagyunk gyilkosok Ms. Santah.
– De én igen.
Alighogy ezt kimondta, egy erősödő süvítő hangra lettek figyelmesek. Aaliyah belenézett a visszapillantóba és a pupillái kitágultak, jeges rémület hasított belé. A másodperc töredéke alatt félrerántotta a kormányt, de a lövedék így is eltalálta a kocsit. Hatalmas robbanás rázta meg őket és a nyomás kirepítette az utasokat a járműből.
Hosszú ideig semmi nem történt. Csak a csend és a fehérség. Brenton-t ez emlékeztette arra, mikor a maszkot felvette. Csak valahogy az sokkal megnyugtatóbb volt. Most mintha égett hús szaga szűrődött volna az orrába és lassan éles fájdalom költözött a lábába. Időbe telt, míg ki tudta nyitni a szemét.
Ami körülötte volt, csak még jobban aggasztotta. Mindenhol égő roncsok, maradványok és… és egy ember! „Ki az? Robert!” Brenton fel akart ugrani, de a lába nem akart parancsainak engedelmeskedni. Lenézett rájuk és látta, hogy az egyik természetellenes szögben áll, csupa vér és duzzanat. „Mi a franc?” Olyan bizarr látványt nyújtott, hogy először nevetni lett kedve. Aztán ahogy a fájdalom egy újabb hulláma áradt szét benne, már inkább a sírás kerülgette. Ordított. Ez segített valamennyit. Aztán a figyelmét lépések zaja terelte el. A hang irányába fordult és látta, ahogy egy magas, karcsú, szemüveges férfi közelít feléjük kezében fegyverrel. „Istenem! Segíts!” Nagy erőfeszítéssel a hasára fordult és Farbor felé kezdett kúszni. Mikor elérte a férfit, az égett hús szaga felerősödött, Robert fél teste megégett. Keservesen nyöszörgött. Nagy fájdalmai lehettek.
– Robert! Tartson ki! Kérem!
Most már zokogott. A barátja, amivé ezek a vészterhes napok alatt vált, haldoklott. Az a férfi pedig csak egyre közelített.
– Takarodjon innen! Mit akar? Nincs nálunk a maszk az istenért! – kiáltotta felé kétségbeesetten.
Paras végül elérte őket. Föléjük magasodott és rájuk szegezte a fegyvert. Farkasszemet nézett Brenton-nal. Szerette nézni ahogy kiszáll az emberből az élet. Kibiztosította a fegyvert. Karl behunyta a szemét és várta a halált.
Ekkor lövés dörrent. A bérgyilkos megtántorodott és összeesett. Mögötte ott állt Aaliyah összetörve, véresen, de biztos lábakon. Kezében a pisztoly még füstölgött. Paras azonnal meghalt.
– Robert! – A lány felsikoltott, ahogy észrevette az egyre erőtlenebbül nyöszörgő férfit.
Lerogyott mellé és az arcát simogatta. Keserves sikolya még sokáig kísértett a halott szerelmese felett.