Hideglelős volt az éjszaka
Nem csak a februári fagyok, hanem a Sztálin-orgonáktól megvilágított város látványától is. A romhalmazzá lőtt város képe minden alkalommal keserűséggel töltötte el a hadnagy szívét.
53 nap teljes bekerítésben. …..
Mivé lett a város, és mikor lesz itt újra város – gondolta.
A hírek, – amiket igyekezett nem megosztani embereivel, – nem sok jóval kecsegtettek.
Már tudott a vár alatti sziklakórházban történtekről: a sebesültek és ápolóik kényszerű tűzhaláláról. Tudott a Széna téren meghalt – tankok lánctalpa alatt kiszenvedett – civilekről. Tudta már, hogy a kitörés nem sikerült.
A hegy fölé magasodó Szent Gellért szobrát nézte, és hozzá imádkozott. „A Te életedet pogányok vették el, kérlek, ne hagyd, hogy az újabb pogány horda elpusztítson minket is.”
A mártír püspök hallgatott.
Imájára Karády Katalin búgó hangja felelt: hiába menekülsz, hiába futsz, ….
És felkelepelt újra a katyusa.
1 hozzászólás
Szívszorító kép a hadnagy magányos pillanatáról. A hadnagy nem mérlegelt, nem is tehette! Katona volt, teljesítenie kellett a kötelességét. Védenie kellett a várost, melynek bástyájára odarendelték. A veszprémi Pumák is ezt tették. (Tobak Tibor: Pumák földön, égen) Szomorú aktualitása a mostani évforduló. A "Katyusa" aknavető volt, s mint ilyen, nem annyira kelepelt, inkább ugatott a régi filmek szerint. Üdv és gratulálok! Szeretettel köszöntelek: én