Üszkösödő elmém,
lányként égni kezdett
minden terv mi volt
elmúlt…megfeneklett
Paraszti ésszel írom
mezítelen gondolataim
nem jutott másra
gyenge, depresszív vallomásra
NEKED!
kérlek most te takarj el, vagy oldozz fel,
mosd el vétkesnek hitt múltam!
Már csak fáj a szó…
Idő?Tanít, hát megtanultam!
Takarj el, vagy oldozz fel
mint ha Isten tenné
Hisz vétkeztem hited szerint
vétkem az idő sem temetné.
Küzdő lelked sebeit nyakamba akasztod
nem fedsz el, a feloldozást halasztod.
Szemem ellepi a por,vakon hiszek
Tőled!Már tőled várok választ:
Mondd!-kinek?
19 hozzászólás
Szia!
Nagyon mélyről jöttek ezek a gondolatok.Nehéz lélekkel írtad de talán megkönnyebbültél általa.A vershez gratulálok.A megélt eseményekre inkább ne gondolj már Te se.
Szép napokat!
szeretettel üdv:hova
Köszönöm Hova.Tudod, ezek olyan dolgok, melyek sajnos nem hagyják, hogy ne gondoljon az ember rá.Két gyermekem van.Mind a kettő igaz jó ember.A kislányom, és a kisfiam, akinek ez a vers született.Az egyetem mint a gázolaj ki irtotta a gyökereit…Már mérnök.Akármit hoz az élet, én szeretem.Szeretem, de fáj.A lányom ki mindenben mellettem van, és neki ugyan úgy fáj a bátyja távolodása.
Szia!
Talán meg tud könnyebbülni az ember amikor kiírhatja magából érzéseit.Versed olvasásakor ez jutott eszembe.
Szeretettel.Selanne
Drága Selanne
Sajnos, nem nyugodtam meg, és nem is fogok.Nem tudom hol rontottam el, és talán nem is fogom megtudni soha.
Szeretettel:Kriszti
szia!
Erős, önmarcangoló hangulatú vers. Picit olyan, mintha nem is valaki másnak, hanem inkább a magunkban lakozó másik énnek szól. Vívódás és kérlelés…
üdv
leslie
Drága Leslie
A vers a véremnek szól.A fiamnak.Tudod, lehet neked van igazad.Tán magamnak, és nem neki írtam.Kudarcot érzek.Kudarcot, aminek nem látom a gyökerét:(
Ölellek:Kriszti
Kedves Kriszti!
Történnek az életben olyan fájó, nehezen, vagy soha sem érthető mozzanatok, ami ugyan bennünket érint, de nem tehetünk róla, és nem is tudjuk jóvá, vagy meg nem történtté tenni. Mégis azt mondom, ne bánkódj miatta. Lehet, hogy a változás majd később, akkor történik, amikor nem is gondolod.
Bízzál benne!
Szeretettel: Kata
Drága Katám.Bízni kell, de már nem tudom, hogy meddig érdemes.
Ölellek:Kriszti
Nagyon nagyon szépet írtál Drága Barátosném!S elgondolkodtatót.
Csillagos ötös, de ez alapból megy tőlem, tudod:))))
Ölellek
Zsolt
Kedves Kriszti! 1. rész
Én a lebomlást, a szellemi összeomlást, a lelki bizonytalanságot, a tovább lépés lehetőségének kérdésességét érzem alaphangulatnak. Érezni a szellemi naturalizmust, mint irányt ("mezítelen gondolataim"), mint az okozott lelki sérülés lebontaná a téged körülvevő érzelmi, védelmi világot.
Emellett jól látható, hogy keresed a kontaktust a (fő)befogadót is nyomatékosítod.("NEKED!; Tőled!)
Az idő is habsúlyozva van, a vers elején "Üszkösödő elmém" az idő múlását jelöli, majd a vers közepén megjelenő "Idő?", mintha az idő jelentőségét, az életre gyakorolt hatását kérdőjelezné meg. Isten megjelenése pedig fokozza a mű fontosságának érzetét a befogadóban.
2. rész
A "mint ha Isten tenné" egyértelműen hiányérzetre utal, a sors igazságtalanságát és kegyességének hiányát jelöli. Persze Istent könnyebb "megfogni", tétlenségének okát megkérdőjelezni, hiszen a csak sorsban hívő emberek függetlenítik a hitüket a lehetőségüktől, mi keresztények hisszük, hogy mind mi, mind Isten tevékenyen részt tudunk venni életünk alakulásában.
A vers végén tetőzik a tehetetlenség, a tanácstalanság és kilátástalanság súlyos terhének ereje.("Mondd!-kinek?")
Zárszóként az ember egy nagyon érdekes lény él benne egy racionális és egy emocionális én, jó és átlagos esetben egész jól megélnek egymás mellett. Viszont ha valamelyik felülkerekedik elvész nagy részben az ember. Viszont az emocionális ént sem könnyű felerősíteni. A mérnöki szakirány a racionális embert követeli meg, de ott él az emocionális, csak tudni kell, hogy hogyan. Nekem 3 mérnök barátom van és mindegyik az tudott maradni aki volt, de ez nekik is nehezen ment.
2
Már bánom azt, hogy 3 helyen dolgoztam, inkább lettem volna többet velük, bár nem voltak egyedül, mert a családom, a húgom, és édesanyám OTT VOLT VELÜK, még én robotoltam.
Nem kérték a gyerekek az életük, én adtam nekik, hát úgy éreztem kutya kötelességem.
Most még is azt kapom a fejemhez, hogy nem adtam semmit.Tudod, lehet már könnyem sincs.Elsírtam mindet.Hiszem, egyszer talán majd rá ébred, létezem, és visszakapom a fiam, akit nem szeretek kevésbé, mint a lányom.Nagyon fáj, hogy a diploma olyan is tud lenni mint a gázolaj.Megöli a gyökereket.
Ölellek, és nagyon köszönöm soraid.Millió puszi:Kriszti
Sok szerencsét kívánok a család összeillesztéséhez. Ami fáj, néha arra is kell gondolni, de csak mértékkel. Az elfojtás viszont veszélyes, ha kell sírni, hát tedd meg. Néha már nekem is kéne, de csak a szívem és a lelkem fáj, s ez rosszabb, mintha könnyeket hullatnék.
Minden jót kíván neked a fém maci.
Üdv. Metal Koala
Drága Attila, édes Fém Macim
Bizony ezt a versem nagyon kielemezted, és átérezted minden gondolatom.Megtaláltad azokat a nyomatékosító szavakat, azokat a segélykiáltó mozzanatokat a versemben, ami a tehetetlen, fájdalmam tükrözi.Igen sírtam, és sírok.Nem szégyenlem.Anya vagyok.Elég korán szültem, de már ezt is a fejemhez kaptam.Meg még annyi mindent amire IGEN választ várok, hogy miért, hogy hogy merte, és vajon, honnan szedte ezeket a gondolatokat.Valószínű, én sem voltam igazán jó anya, hisz 13 évig egyedül neveltem 2 gyermekem.Bár a lányom ezt másképp látja, akit szintén letesz a bátyja, mert igaz ugyan, hogy már a második szakmáját végzi nappalin, de mi az hogy varrónő, és mi az, hogy szakács…
Drága Krisztina tudom sajnos tudom milyen érzés. Én is írtam egyszer róla….
Ölellek: Györgyi
Drága Györgyi.Ez akkora pofon, egy anyának, melyből észhez térni, nem kis feladat.Elfogadni a szívem nem tudja, és keresi a miértet.Szomorúvá tesz.Tudod, valamiért nem szeret mostanában az élet, kutatom az okot.Biztos bennem van a hiba…
Ölellek:Kriszti
Drága Krisztina ne marcangold magad. Nem biztos, hogy benned van a hiba. Sajnos ilyen az élet manapság. Hidd el tudom, mert nálam is ez van sajnos………
Bizony vannak örökké tépő gondolatok, mikor önmagunkban keressük az okozatot, főleg ha fáj.Vannak fájdalmak, mik nem múlnak.Nem enyhülnek.Apró kis kéz az első szó, a kamasz pimasz órák, melyeket nehezen kezelt az ember, az őszinte estékbe nyúló beszélgetések…
Hiányoznak, és csak én nem feledtem el?Nagyon szeretem a gyermekeim.Csiszolatlan drága kő mikor megszületnek, fényük tompa, és kezünk között válnak drágakővé.De mondd!Miért a változás?….
Kedves Krisztina!
Különleges versnek tartom és hitelesnek (őszintének) Szerintem jól leírtad. Versbe foglaltad
az akkori érzéseidet.
Ági