Kilencven évet élt a vén vagány,
Ki született hősi várban,
De megette életét a magány.
Ő élt és halt meg egymagában.
Megszülte anyja, de látta mily’ rút,
S elhagyta. Nem nevelkedett ő a nyájban,
Sírjára tíz évesen maga font koszorút.
Ő élt és halt meg egymagában.
Mikor ott jártam, a földön, hol ő élt,
Becsületemre, nyárban fáztam!
És ez ember, ő mégsem, sohasem félt,
Ő élt és halt meg egymagában.
Ha arra tévedt valami veszett lélek,
Föld alá bújt zavarában,
Hozzá nem szólt soha ének,
Ő élt és halt meg egymagában.
Kinek bűne volt, hogy csúnya volt,
Most szánjátok meg ti is páran,
Kilencven évesen így lett holt,
Ő élt és halt meg egymagában.
3 hozzászólás
Szia:)
Nagyon jó ez a vers!Tetszett!
Szeretettel:Kriszti
Köszönöm 🙂
Olyan "Villonos". Kilencven év magyány:hátborzongató.
üdv/vaj