Emberarcú állatok közt szaladgálok szüntelen.
Nem vagyok én őrült, csak a részegséget színlelem.
Elvadult tudatlan halmazba fordult az értelem.
Vannak, akik mindent tudnak, de őket sem kell féltenem.
Elkerülhetetlen rémálmok őre áll a réten.
Szívében egy golyó, de az arca rezzenéstelen.
Elhidegült szívek közt a sápadt arcú félelem
Rám talál de jól tudom hogy miattatok kell élnem.
Talán majd egy másik helyen ahol hasznomat veszem,
Nem lesz ennyi fejetlen farkát kergető értelem.
De remeg még a félbehagyott céloktól a két kezem,
Rendet tenni lettem én, nem elvonulni kénytelen!
4 hozzászólás
Ez nagyon jó:D Csodálkozom, hogy nem kommentelték még… Csak így tovább!
Én sem értem miért nem írnak. Mert szerintem nem is olvasnak. Örülök hogy tetszett.
Üdv.Ngaboru
Drága Gáborom!
meglepettem olvastam ezt a versed, majd a megjegyzés felvilágosított; olyan régen írtad, hogy az éterek még nem súgdostak füledbe, külső erők még nem kunkorítottak helyettek bötűket.
– és. ennek konkrétabb a mondanivalója.
ügyes voltál / vagy!
üdv: d
Köszike:) Most is tudok konkrétat írni de nincs kedvem. Ennyi köszi hogy olvasol