Az elmúlt múlások,
egy másodpercfán aszalódnak.
Mint megannyi kis vonat,
könnyes szemmel zakatolnak..
Egymáshoz bújva remegnek,
könnyes szemmel merengnek.
A tovatűnő időt távolról figyelik,
reszketve a jövőt kémlelik.
De a fájó érzetek hideg sora,
csattogó sistergő ostora,
közébük vág kegyetlen,
szétzavarja őket esztelen.
Aztán csendesen ajtó nyílik,
a jelen s a jövő megérkezik.
Nincs már rettegés és félelem,
csak néhány leláncolt érzelem.
Az elmúlt múlások hajóra szállnak,
az idő tengerén emlékké válnak.
3 hozzászólás
Szép szomorú versed most elgondolkodtatott, a szép emlékeket hamar viharos tenger nyeli ha az előttünk álló út reszketeg jövőbe néz, elmosódik talán el is színeződik, bár lehet nem is ezt akartad kifejezni, de az én lelkivilágom most ezeket juttatta eszembe. Ne haragudj ha ide firkantottam.
versed szép!
szeretettel-panka
Panka!
Köszönöm soraid.
Az a szép amikor egy írásban/versben külömböző emberek megtalálják a maguk gondolatait.
Köszönöm!Antalpista
Kedves István!
Elnézést kérek, hogy csak most akadtam erre a gyönyörűségre!
Felkavaró gondolataid remek sorokkal zárod:
"Az elmúlt múlások hajóra szállnak,
az idő tengerén emlékké válnak."
Szeretettel olvastam: Tünde