Áldozat voltam a hálódban
Édes mérgedben bámultam kábultan
Sok év kellett, de végül rád untam, fásultan
Továbbszállok a sok hazugságtól csorbultan.
Búzamezőt látok, sárga búzakalászok
Megpihenve csodálkozok
Napraforgó határok…
Ölelném kezemmel, mit nagyra kitárok.
Szép napraforgó lelked oly ifjú, szorongó
S szíved arra forgó, ahol a látszat a mérvadó
Minden szavad lázas forróságot ontó
S mégis olyan semmit – mondó…
Azt képzeled díszes szirmaiddal
Mindenkit elkápráztatva szól a dal
Mit csordultig töltöttél önbizalommal
S tapos el minden szépet nyugalommal.
Délceg Kalász, ki arra
Hajlik amerre a szél fújja
Feje le is szakadna, ha
Nem lenne oldalán karó, mi megtartja
Önmagában csak egy semmi!
Ki képtelen egyedül meglenni
Kell valaki, aki hazugsággal öntözi
Csak így képes az élet próbáit kiállni…
Nagy ínség van, mindenhol szárazság
Elkél a hőségben a hűsítő árnyékot adó faág:
Mely alatt nem volt hallgatnom fáradtság
Sóhajtozó lelked szusszanása volt a mennyország.
A nyugalom szigete voltam neked, itt felül
De csak egy fényes hullócsillag voltál a sok közül
Éreznem kellett volna mélyen, valahol legbelül
Nem A varázscsillag vagy, ki nekem tündököl.
De lám a viharos éj hártyát húzva az égboltra
Az összes ragyogó csillagot teljesen eltakarva
A köd ellenére is látom lelked fényét mellettem elhaladva
Nem felém tart többé, de mégsem törtem, csak félholtra…
Hamar megerősödve a bárkám élén
Dúdolok egy dalt nem messze az erdő szélén
Minden voltál, s most már semmi, elég…
Nem érdekel többé, elhagyja – e tested a lég!!!
Te meg én együtt jártunk a világ körül
Messze kitűntünk a sok porszem közül
Merülj! Újra le s neved majd porba ül
Kettőnk álma füstbement tervként röpül…
Új szelek fújnak, új illatot hoznak
Kezek mik többé hozzám nem nyúlnak…
De nyúlnak: búzakalászt s napraforgót aratnak
A haszontalan gazokból nagy tűz fényei gyúlnak.
Most merre forduljak? Se álnok pók…
Se öntelt búza, se délceg napraforgók
De a kikötőmben sorakozó óceánjárók
Egyike súgja nyílnak nekem még ajtók…
2 hozzászólás
Bár most mar, kínoz, gyötör, de igazad van:”nyílnak nekem még ajtók”. Tetszenek a képek, miket használsz, jók a hasonlatok is. Különösen a 9. versszak ragadott meg.
Rozália
Kedves Rozália,
Mindenkinek nyílnak még ajtók..csak készen kell állni belépni rajtuk..
Köszönöm, h olvastál, írtál! Üdv.