Csak a gitár sír, az is belül,
kívül a robaj egyszer csak elül,
s úgy érzi, hogy megsüketül,
nem hallja magát.
Simogatják becéző kezek,
a gitár húrja megremeg.
Puha a kéz, koszos, de meleg,
megköszöni hát.
Halkan sóhajt, lágyan szól
örömről és bánatról.
Nem hallani mást akkor,
csak gyöngyszem-hangot.
A dalt kíséri madárének,
a hangok feljebb, feljebb lépnek,
és dicshimnuszt adnak az égnek:
ihletet adott.
A művész játszik, játszik tovább,
nézi közönsége táborát.
Csak várja az áhított csodát…
a pénz nem potyog.
Kérőn nyújtózkodik a kalap,
megvan végre hozzá az alap,
hisz egy-két fillér benne akad…
gitárszív dobog.
Dörmögve énekel a férfi,
a gitár szavát meg nem érti,
a remekművet nem is félti,
csak egy hangot vár:
Az aprópénzek koppanását,
a papírpénzek suhogását.
Fülei csak várják, csak várják.
"Hangosabban már!"
Üti és vágja: "Hangosabban!
Tudom, hogy az erő még benned van,
a lelkedben, a húrjaidban.
Szólj a fákon túl!"
A kecses hangszer egyre csak sír,
küzd és harcol, amíg csak bír,
de ott áll előtte már a sír:
elszakad a húr.
"Cserben hagytál, én egyetlenem,
megöltél engem. Most mi lesz velem?
Miért akartad, hogy így legyen?
Miért gyűlölsz, te, gitár?"
De egyedül magát sajnálta,
nem érdekelte már a társa.
Kietlenné vált a járda,
dalt senki se vár.
Elballagott onnan az ember,
az üres padon gitár hever,
és hozzányúlni senki se mer,
mert még mindig sír.
Feléje lehajolt egy nagy ág,
csupasz fa karja, nincs ott virág.
A gitárt ő hallgatja tovább,
énekel a nyír.
2 hozzászólás
Gratulálok, nekem nagyon tetszik! Csak nem gitározol? Olyan, mintha saját magadról írtál volna, és a gitárodról. Sok sikert a továbbiakban!!
Kösz szépen, de nem gitározom, ez csupán egy “kitalált érzés”. Vagy talán a gitár az “írópennámat” helyettesíti, amit mostanában nem igazán hagytam szabadjára, ez is egy régebbi versem. :)))