Fényben úsznak a sírkertek,
A csillagok földre ültek.
Részvétsugarat szór a hold,
Emlékekben éled a holt.
Hűs márványt kulcsol a kezem,
Őseimet megölelem.
Tőlük nyerek mindig erőt
Új megpróbáltatás előtt.
Veled idézek múlt időt,
S járok be sok vén temetőt.
Hívsz, a lábam már útra kel,
Gondolatom még térdepel,
Ahol virágunk hajt fejet
Sorsok keresztjei felett…
Reggel napunk azzal kel fel:
Az élőknek még élni kell!
2 hozzászólás
Nagyon szép vers! Őszinte, tiszta érzéseket elevenítettél meg, gratulálok!
Kedves József!
Októberi megemlékezésedet most a Véletlenül hozta elém. Nagyon szépen építetted fel a versedet, s a rímjei is nagyon tetszenek.
Szeretettel gratulálok: Kata