A friss szántás fölött gőzölgő tavasz
ébreszt álmos bogarakat,
s az eke nyomán kifordul fészke
mezei egérnek,
már landol a vércse,
kis pockot csípne,
de a magas rög mögött
hová reszketve szökött
a kis huncut
menedékhez jut,
míg a vadász éhesen
megint köröz vészesen
lesi a felborzolt mezőt :
hol bújik új élet elő.
1 hozzászólás
Kedves Gyogyo!
Én még nem rég óta vagyok ezen az oldalon jelen és nagyon le vagyok maradva.
Bele olvastam a verseidbe és tetszenek. Nagyon eredeti figura vagy! :o))