Áldatlan volt a csend, szikárra száradt,
ráégtek árkos tegnap-ujjnyomok,
csak építetted, raktad azt a várat,
és nem szóltam rád, hogy vigyázz, csak homok.
Te boldog voltál, egy új ablak, ajtó,
hidak, kis zugok hűvös mosolya,
kert virágokkal, álmos zöldolaj tó,
és nem szóltam rád, hogy gaz és pocsolya.
Itt egy út, ott kerítés és párkány,
hosszú tetőkre piros cserepet
álmodtál föl, s a murvával szórt járdán
én nem szóltam rád, hogy omlik, berepedt,
pedig már készült bennem a félelem
elnyelni díszes kertet, falakat;
ha nem szólok, végleg itt maraszt velem
e hatvan lapátnyi gyilkos sivatag.
24 hozzászólás
Nem szóltam rád és nem szóltam rád… Számomra ez a vers minden emberi cselekvés hiábavalóságáról szól. Az ember ezt nem látja, boldog és nem szólunk rá, nem ábrándítjuk ki.
Nagyon szépen köszönöm a bejegyzésedet, Péter, örültem a gondolataidnak.
aLéb
Kedves aLéb!
Én azt gondolom, hogy két esetben teszünk rosszat a szeretteinkkel: ha szólunk valamiért, vagy ha nem! Előbbi esetben sértődés lehet belőle, vagy minden megy ugyanúgy tovább, de ritka eset, hogy változást hoz, ha meg még csak nem is szólunk, akkor a ritka eset sem fordulhat elő. A versedből jól kiérződik, hogy ez bizony méretes dilemma.
Elismeréssel: pusztai
Kedves Pusztai!
Bizony az, dilemma. jól olvasod, és úgy kellene döntenünk, hogy senki, továbbmegyek, senki világa ne sérüljön. Ehhez nem csak jól, de időben is kell döntenünk. Messzire vezet ez a gondolat, nem is forgatnám tovább, de nagyon köszönöm, hogy felvetetted.
aLéb
Kedves Aléb!
Ez már kezd érdekelni. Olvastam Madár hozzászólását
ami alátámasztja azt az elgondolásom, hogy egy homokozó
kisgyereket néz az apja. Viszont a vége a gyilkos sivatag,
Na ez megfogott. " ha nem szólok, végleg itt maraszt velem
e hatvan lapátnyi gyilkos sivatag."A tőled megszokott aggodalom érezhető a versedben.
Ha nem nagy kérés örülnék ha az utolsó két sort leírnád pontosan mire is gondoltál.
Tudom lehet fura kérés, de nem igazán szeretek találgatni. Válaszodat köszönöm.
Szép estét kívánok: Krómer Ágnes
Szia Ági!
Örülök, ha érdekesnek találtad a verset.
A gondolataidhoz: "homokvárat" (persze a szó átvitt értelmében) nem csak a gyerekek építenek, sokan a saját gondolataikra, elképzeléseikre "építik" fel a saját vágyott világukat.
Az utolsó két sor: előrebocsátom, nem naplót írok, verseket, de ettől még természetesen a saját érzéseim belekerülnek :-). Hatvan évesen az ember világa óhatatlanul elveszít – inkább elveszíthet jópár színt, olyan képességet, ami kpessé teszi az embert a csodák várására, elképzelésére. Ha terméketlen sivataggá válik egy hatvan éves belső világa, könnyen elnyelheti az oda tévedőt. Talán sikerült elmondanom, mi volt bennem a gondolat a két utolsó sorra.
aLéb
Még valami árat többnyire vizes területen építünk, hogy lesz sivatag?
Érdekes a tájleírás minden versszakban más.Négy versszak alatt elég nagy a változás.
Mi ennek a jelentősége mert biztos van. Elég érdeke és látványos vers.
Ezen azt értem el tudtam képzelni az egészet csak az utolsó versszak
bevallom engem megzavart. Ennyit akartam még leírni.
Ági
Kedves Ági,
ebben a versben két ember kapcsolatáról van szó, az egyik elképzel egy színes, szép létet ("homokvárat épít", a másik meg nem
Miután a 'homokvárépítés" itt képletes, nem fizikai megvalósulás, nincs korlátja sem térben, sem időben. Belül, valakinek a gondolataiban épül ez a vágyott-elképzelt világ, ez a könnyen elomló "homokvár". Ugyanez miatt bármi beleképzelhető, "beleépíthető" – de nem lesz tartós.
Remélem, tudtam választ adni a kérdéseidre.
aLéb
Kedves Aléb!
Köszönöm, hogy ezt leírtad. Ennek a sornak meg különösen.
" Hatvan évesen az ember világa óhatatlanul elveszít – inkább elveszíthet jópár színt, olyan képességet, ami képessé teszi az embert a csodák várására, elképzelésére. Ha terméketlen sivataggá válik egy hatvan éves belső világa"
Én nem vagyok hatvan, de örülök, hogy ezt írtad, mert ezzel én is így vagyok. Ez is jó nagyon realista.
" Belül, valakinek a gondolataiban épül ez a vágyott-elképzelt világ, ez a könnyen elomló "homokvár".
Én nem szoktam előretervezni semmit a vágyott meg elképzelt világgal úgy vagyok,
hogy én az ilyesmihez öreg vagyok.Amit írtál alátámasztja azt az elképzelésemet,
hogy nem úgy gondolkodom, mint egy negyven feletti hanem
inkább egy nyugdíjas, de ez engem nem zavar. Nagyon örülök, hogy ezt leírtad. Köszönöm.
Ági
Szia Ági!
Értelek, örülök, ha választ tudtam adni a kérdéseidre.
Írtam, hogy a verseim nem naplók, ahogy ez sem. Fikciók, de tapasztalatokon (még ha nem is saját tapasztalatokon) alapulnak. Viszont azt gondolom, csodát mindig érdemes várni, az ember lánya/fia attól akar többet, szebbet, jobbat, ha ezt el tudja képzelni, és az elképzeléseit igyekszik megvalósítani.
Értem az álláspontod, nem vitatkozom vele, már csak azért sem, mert attól színes, izgalmas hely a világ, hogy nem vagyunk egyformák.
Köszönettel pedig én tartozom, jót beszélgettünk a vers alatt.
aLéb
Szia aléb!
Én soha nem vitatkozom senkivel mert baromságnak tartom.
Csak kíváncsi voltam a válaszodra.Köszönöm , hogy válaszoltál.
Ági
Nincs mit köszönj, Ági, örülök a közös gondolkodásnak.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Sokrétű gondolatot indított bennem a versed.
Egy mély lelki kapcsolatról írsz, ahol mindkét félnek fontos a másik, hiszen kölcsönös féltés, gondoskodás érzékelhető soraidból. Egyikük „homokvárat” épít, hogy a másikat boldognak lássa, aki azért nem szól, hogy ne vegye el a boldogságát.
Következetesen építkeztél tartalmi és formai szempontból, a technikai megvalósítás követi az érzelmi síkokat.
A zárás két okból is üt. Az egyik maga a sivatag ténye, másik pedig, hogy nincs teljes feloldás. Nem zártad le, leheletnyi választási lehetőséget hagytál, és éppen ezért dübörög a csendes zárás.
Aki hozzászokott a sivatagi körülményekhez, annak nem számít, hogy hatvan, nyolcvan vagy száz lapátnyi a „gyilkos sivatag”, az sem, hogy kiskanállal vagy vödörrel hordja a vizet. Az emberi lélek ilyen. Érez. Ha ép, akkor nem irányítható, és mindig tudja, hol a helye.
Fájdalmasan szép vers, köszönöm, hogy olvashattam! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Nem is értem, azt hittem már válaszoltam a bejegyzésedre.
Köszönöm az átfogó elemzést, tartalmi és formai szempontból is megtaláltad a verset. Örülök, ha a zárás összességében így átjött, az volt a célom, hogy egyfajta konklúzióként érzékeltessem benne a versszemély előző szakaszokban megfogalmazott dilemmájának az okait.
Örültem a hozzászólásodnak, köszönöm szépen.
aLéb
Kedves aLéb!
Bizony így van ez. Ha szól az ember az a baj, ha nem akkor meg az. Vannak ilyen szituációk, amiből nem jöhetünk ki semmilyen módon jól. Elkerülhetetlen. A lényeg, hogy arra törekedjünk, hogy a legkisebb veszteséggel vészeljük át ezeket a helyzeteket. Nekem egyébként ez a versed egy kicsit a bizalomvesztésről is szól. Lehet, hogy csak én érzem ki belőle. Mintha feladtad volna ezt a "kapcsolatot" rád hagyom, gondolj amit akarsz alapon, egyszer úgyis jön majd a felismerés, hogy vége, valami elmúlt. De addig is hitedben hagylak, bár engem már egy ideje emészt valami, ami visszafordíthatatlan.
Nekem ilyen érzéseim támadtak mikor olvastalak.
Üdv. Szilvi
Szilvi, bár el kell mondjam itt is, hogy nem naplót írok, hanem verseket :-), de mindenképp tudd, hogy jól olvastad a verset, a bennem megjelenő és a versben megfogalmazott szituáció teljesen megfelel az általad leírtaknak :-). Köszönöm az értő olvasást.
aLéb
"Mivel a passzív-agresszív eszköztárral rendelkező nárcisztikus kettős üzeneteket közvetít, a partner gyakran nem képes lekövetni ezt a hullámzást. Van, hogy mély intimitásra vágyik, közeledik és érzelmesnek tűnik, majd váratlanul homlokegyenest kihátrál a kapcsolatból. Ez az ambivalencia erősen hat a partnerre, akinél viszont megjelenik az érzelmi kontrollvesztés. Ennek a szakasznak az egyik jellemzője, hogy ha a parentifikált fél hirtelen erőtlenné válik, akkor a korábbi odaadó toleranciát felváltja egy erős kihátrálás, ami nagyon végletes.
Ági, először nem értettem…
Pont úgy, mint az üzemanyagjelző esetén: egy ideig nem látható a benzin csökkenése, majd hirtelen drasztikusan leesik a mutató. Akkor kerülnek hozzám a párok, amikor a parentifikált egyedüli megoldásnak azt látja, hogy megszakítja a kapcsolatot. A segítség kéréséhez gyakran olyan tünetek megjelenése szükséges, amelyek a parentifikált fél számára is egyértelműen jelzik a problémát. A legmarkánsabb tünet a fáradtság és az egyre erősödő kimerültség, aminek az a következménye, hogy a személy saját dolgait elhanyagolja, köztük önmagát és a saját céljait is."
A nárcisztikus és az önfeláldozó személy kapcsolati dinamikája című cikkünket itt olvashatod: https://pszichoforyou.hu/narcisztikus-parentifikalt…/
Fotó: Anastasia Shuraeva
Találtam egy cikket egyből eszembe jutott a versed.Remélem nem baj hogy feltettem?
Szép estét neked!
Ági
…aztán elolvasva a második bejegyzésedet, világossá vált, hogy idéztél. Persze hogy nem baj, érdekes volt, bár szakmai a megközelítés és a levezetés, és a versbeli szituációnál sarkosabb a megfogalmazása, de összetart a két szituáció.
Köszönöm a gondolataidat.
aLéb
Szia aLéb!
Hmm…úgy gondolom, sokan vannak, akik rakják, pakolják a köveket egymásra, aztán egyszer csak feltűnik, hogy nincs kötőanyag…
grat, üdv
leslie
Köszönöm, Leslie, örültem a bejegyzésednek.
aLéb
Szia aLéb!
Lélekrezdülés. Ez jutott az eszembe.
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm szépen, Szabolcs!
aLéb