Függőágyban kelek
Csendes erdőszélen,
Fehér bárányfelhők
Úsznak fenn az égen.
Harmatcseppek ragyognak
A zöld fűszálakon,
Sárgás tölgyfalevél
Úszik lenn a tavon.
Erdőszélen tisztás,
Ameddig csak lát a szem,
Van rajta pár bokor,
A csend közöttük megpihen.
Nem zavar már semmi,
Szívemben bocsánat,
Hátamat egy fának vetve
Bámulom a tájat.
Nem hallok már semmit,
Nem gondolok semmire,
Eltölt a nyugalom,
Béke kell szívembe.
Szétfoszlik az álom,
Én még reménykedek,
De zsúfolt, zajos világban
Lassan felébredek.
1 hozzászólás
Szia!
Egyszerű az egész, nem kell felébredni. Ha olyan állapotban lennék, mint amilyen a vers az utolsó versszakig, nem kelnék fel egy ideig, az biztos! 🙂
Grat. Gyömbér