Lassan lépkedem fölfele a hegyen,
jeges hóban káprázó fejedelem.
Hegyek lábainál tündököl a Nap,
simogatja arcom, bőrömbe harap.
Büszkén álnak az őszes fenyvesek,
téli köntösbe mártózó fellegek.
Szelíd szellővel suttognak a lombok,
porka havat szétszóró kalandorok.
Mindig elbűvöl az erdei varázs,
melengeti lelkem, mint izzó parázs,
halkan ropog a fagyos hótakaró,
vadon szelleme hátamat borzoló!