Harsanó fényben
parányi láng volt Ő,
majd’ észrevétlen,
már éppen eltűnő.
Ám az est lehullt,
a hold felhők mögött,
csillag sem vonult
sötét lombok fölött.
Két kezed között,
kis árva fény szitált,
mint egy üldözött,
kilobbanásra várt.
Aprócska lángja,
éjedet kutatta,
libbenő árnya
fényedet mutatta.
Hajnal már hasadt
a függönyök mögött,
utolsót lobbant
a mécs kezed között.
8 hozzászólás
Kedves Antal!
Ez a versed is nagyon jól sikerült, csupa szép költői képekkel, gördülős, hibátlan, nagyon olvasmányos. Mindegyik, de legjobban a második szakasz tetszett.
Üdvözlettel: Kata
Kata Kedves!
Köszönöm. a.
Kedves Antonius!
Van valami rejtett báj ebben a versben. A hangulat az elmúlásé, de a vers hangja szeretetteljes.
Gratulálok!
Alberth
Lehet Kedves Alberth, hogy van benne valami báj, de, hogy jól elvan rejtve, az biztos.
Köszönök mindent.
Üdv. a.
Nincs ebben semmi báj,csak mélységes fájdalom,harag,tiszteletlen gyűlölet az elvesztés miatt.Megborzongtam.
Elismerésem At!
ruca
De régen láttalak! Örülök Neked.
Köszönök mindent.
Üdv. a.
Szia!
Igazi művészi alkotás, csodaszép költői képekkel.
Szeretettel: Rozália
Hát Esztike, Te meg hogyan keveredtél a „régiségeim” közé? Akárhogy is, nagyon köszönöm kedves szavaid, megtisztelő értékelésed.
Üdv. a.