befelé szakadnak a szavak
sziklafal sóhajok
az elhaladók mit se hallanak
fülüket eltömi a szél s ordítva kérdezik
csak néha miért nem beszél
elnyöszörögni se tudom
ez egy nem-mese
egy hétköznapi vákuum
amputált részem nemlétével
varratott hozzám
első fokú égési (égetési?) sérülés
fájdalom nélkül is tudatában vagyok
ha elkezd hasogatni
ha csak viszketni talán
az egyensúly helyreáll
tébolyommal a kontót
egy életre rendezem
1 hozzászólás
Kedves Sanna!
Húú, de mély… teljesen átérezhető, már az első versszakban elmondtad a lényeget.
Szeretettel olvastalak: pipacs 🙂