Hány karácsonyi leckeóra kell még?
Hiába éheznék az éhezőkért,
hiába szenvednék a szenvedőkért,
háborús lángok közt hirdethetnék békét,
könnyek öblébe hullatnék egy cseppet
örömömből, hogy legyen még jobb kedved
szomorúságát kívül-belül hordó…
Egyedül semmit sem ér a tűzoltó!
Fogadjam el az egyetlen megváltót,
ki múltat jelenre s jövőre váltott ?
Felelősségemet felelőtlenül
nem háríthatom rá embertelenül.
Mai életem, száz tévelygő utam
az én hibám, ha késik, vagy ha rohan,
s a mérföldkőnél mind fényesebb napon,
veletek együtt bátran megfogadom,
mert szóra pezsdít most ízes poharam,
osztozhassam még boldogságotokban,
öleljük egymást óramutatóként,
az oldódásunk jelentsen életcélt,
előretekintést, kimért lépteket,
sosem gépies emberszeretetet,
melyben a szó még ugyanazt jelenti,
s múlik a rossz, az is, ki félreérti,
s halász a halat tiszta vízből fogja,
a levegő nem tüdőm drogja, foglya…
Maradjon ünnep és ne leckeóra
karácsonyunk: intsen születő jóra.
És mintha egyetlen tűzoltó lennék,
oltanék lángot, őrizném, ami ép.
Sok gyönge kéz is erős láncot alkot,
ha kell, lezúzza a rozsdás lakatot,
fényeset, erőset állít cserébe.
igazabbat, sötét napok helyébe…
Nem lehet hamis, önző embersége.
Örülhet ismét: ember lehet végre!