apró jeleket küld felém az élet,
Szavaid? Csendesek. Titkon kérdezel,
egy különös nyelven, mit nem mindig értek.
Nem tudom ki vagy. Szívem vakon szeret.
Ott vagy velem a sötétben, s a fényben,
a pillanatban és a végtelenben,
a nyár illatában, egy szelet kenyérben.
Várlak. S cseppjei e várakozásnak
édesek ugyan, de telik a veder!
A drága lé kifolyik lábaid elé…
Nem veszed észre, hogy érted égek el?
Ölts alakot! Vagy ha nem…. Kitaláltad?
Kapd fel a vödröt s öntsd lángjaim felé!
7 hozzászólás
A Nagy Kérdés. Talán az Ő – azért maradhat örökre Ő, mert nem ölt testet…
Szép, kellemesen vágyódó vers.
aLéb
Érdekes, szép vers…. Majd csak kitalálja mit tegyen…:))
szia Gyömbér!
ez igen, lendületes, lángoló és
fokozodó érzelmek.
szépen vezeted végig a versen
az érzelmeidet, szinte várható
a csattanó a végén.
igényes, kifinomult vers
szeretettel leslie
Szinte érezni a feszültséget, ami átitatja soraidat.
Jó lenne tudni, hogy végül mi a történet befejezése…
Igazán tetszett! Köszönöm.
A.
Köszönöm, hogy olvastátok!
…én is kíváncsi lennék/ vagyok…:)
Üdvözlet Mindenkinek!
Én nem vagyok kíváncsi! Pont így jó, hogy nem tudok semmit. így tud megfogni a vers. Nagyon jó lett!
Nagyon jó vers-ötleteid vannak, remekül kivitelezve. Ehhez is gratulálok!
Üdv: Colhicum