Letűnt idők szárnyra kelnek
Messzeségből integetnek
Emlékpihék az arcomon
Mint túlélők a harcokon
Felidéznek fényt, s árnyat
Szerelmet meg égő vágyat
Mit őriznek a fák és bokrok
Leheletnyi erdő hangok
Madárfüttyel, suttogással
Napcsillámos suhogással,
Csak lépni kell az avaron
Ismerősként valahol
Hol felröppennek emlékpihék
Az enyémek, vagy a tiéd
S még hangok is születnek
Hisz szabadon mehetnek
A letűnt idők tovatűntek
Az égő vágyak elgyengültek
Csak a hely őriz mindent
És a szív az élet kincset
Mit átad olykor a jelennek
Mert az emlékek is szeretnek
Előlük futni meg kár lenne
Egy életkorszak van benne
Mindenféle történéssel
Sírással meg nevetéssel,
Most itt van, hogy dédelgessem
A letűnt időt ölelgessem
S én kézen fogom, ölelgetem
Az emlékpihét szeretgetem.
1 hozzászólás
Kedves Éva, az emlékpihe nagyon érdekes szóalkotás. Emlékpihe-számomra gyengédséget sugall. Meg is érdemli, hogy szeretgessék. Barátsággal: Madár