Látom, itt az arcod,
arcomon a kezed
napszegélyu hajad
félelmetes szemed.
Elmerülök lassan
nyújtsd értem a kezed
mert nélküled meghalok
és meghalok veled.
Napszegélyű hajad, kezed…
Szerző: AndrásSzerző: AndrásSzerző: AndrásSzerző: AndrásLátom, itt az arcod,
arcomon a kezed
napszegélyu hajad
félelmetes szemed.
Elmerülök lassan
nyújtsd értem a kezed
mert nélküled meghalok
és meghalok veled.
16 hozzászólás
Szép szerelmes vers, mély érzést tükröz.
Szeretettel: Rozália
köszönöm, kedves Rozália
Mint egy pillanatkép, olyan ez a szép vers.
valóban pillanatkép. remekül megérezted.
köszönöm, hogy olvastad
Kedves András! ez gyönyörű! 🙂 Szerintem abban is szerelmet gyújt ez a vers, aki éppen nem az. 🙂 Köszönöm! szeretettel: Andika
köszönöm, kedves Andika…
Remek kétségek, kiváló, tömör kifejezésmódod és a határozott konklúzió egyszerűen lenyűgöző.
aLéb
megtisztelő hsz-edet köszönöm kedves aLéb
Szép vers, gratulálok András!:)
köszönöm, kedves Sleepy.:)
Az alapgondolat a címben, és a versben is hangulatot ad…
napszegélyű hajad…csodás hasonlat..
Szép, és szerelmes…nem is kell több.
szeretettel: dinipapa
nagyon örülök, hogy tetszett, dinipapa, köszönöm
Ez gyönyörű! 🙂
Szeretettel. Ildikó
örülök, hogy tetszet, kedves Krampusz:)
A félelmetes szó engem zavar, mert a versed egy olyan képet vetített elém, hogy egy lány, háttal a Napnak, szemben a kedvesével megáll egy búcsú-érintésre. És ez a szó nem illik oda, egyébként szép versedbe 🙂
Hanga
az életben ilyen volt…
köszönöm, hogy olvastad